Létrehozva: 2017.11.19.

Megfojtotta a gyerekeit, majd rágyújtotta a lakást zsörtölődő nejére

A gyilkosságok után magával is végezni akart. Elszökött a taxijával és felgyújtotta azt, de még idõben kimentették. Most életfogytiglanra számíthat.

Életfogytiglanra számíthat az a muszlim férfi, aki benzines ruhával fojtotta meg gyermekeit, majd rágyújtotta a lakást a feleségére – adta hírül a Mirror.co.uk.

Mohammed 2006-ban Etiópiából érkezett Nagy-Britanniába
és taxisofőrként dolgozott.
Szörnyű tettét tavaly hajtotta végre, de a bírósági eljárás most fejeződött be. A bíróságon azt állította, hogy azért ölte meg két gyermekét, mert nem volt pénze és mivel öngyilkosságra készült, nem akarta, hogy gyermekei apa nélkül nőjenek fel. A feleségét pedig azért akarta megölni, mert az asszony állandó nyomást gyakorolt rá és érzelmileg zsarolta.

Miután benzines ruhával megfojtotta fiú és leánygyermekét, Mohammed elmenekült, hogy az autóját felgyújtva önmagával is végezzen. Ez azonban nem sikerült neki, mert az út mellett elhaladók észrevették a lángoló kocsit.

A felesége a füstérzékelő zajára ébredt fel, miután a férfi lángba borította a házukat. A nő mit sem sejtve megpróbálta eloltani a lángokat, ekkor talált rá két gyermeke holttestére. Előbb azt hitte, hogy gyermekei csak elájultak a füsttől, ezért az ölébe fogta őket és kiment velük az utcára. A kiérkező mentők azonban már nem tudtak
segíteni a gyerekeken.

Az ítélethirdetés holnap lesz. A lapok szerint Mohammed életfogytiglani börtönre számíthat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl