Létrehozva: 2018.11.19.

Megfejtették a kutatók, ezt biztosan nem tudtad az alkoholról

Az új, amerikai tanulmányból sok minden kiderül. 193 ország adatait használták fel a kutatók a reális kép érdekében.

A hűvös éghajlaton élő és kevés napsütéssel találkozó emberek jóval hajlamosabbak a fokozott alkoholfogyasztásra.

A Pittsburghi Májkutató Központ vezető munkatársaként dolgozó Ramon Bataller és kollégái 193 ország adatait felhasználva mutatták ki, hogy az éghajlat világszerte szerepet játszik  az alkoholfogyasztásban és ennek következtében a gyakori májzsugorodásért is felelős – írja a BBC hírportálja.

Az alkohol fogyasztása összefüggésben van a depresszióval , a depresszió pedig sokkal gyakoribb, ha kevés a napsütés.

A Hepatology című folyóirat internetes kiadásában megjelent a tanulmány, ami  az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Meteorológiai Világszervezet (WMO) adatainak felhasználásával készült.


„Új bizonyítékunk van arra, hogy az időjárás, különösen a hőmérséklet és a napsütéses órák száma erősen befolyásolja, hogy mennyi alkoholt fogyasztunk"

- mondta Peter McCann, a skóciai Castle Craig addiktológiai központ munkatársa.
 

A skót szakember szerint mindezek fényében a téli hónapokban szigorúbban kellene szabályozni az alkoholreklámokat.



 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat