Létrehozva: 2018.11.06.

Megerőszakoltak egy 10 éves svéd kislányt. Õ a tettes!?

A feltételezett tettes nem egy finn turista, mint ahogy az elterjedt a napokban, hanem egy 30 éves líbiai bevándorló, akit korábban már elítéltek rablásért.

Valaki egy 10 éves kislányt erőszakolt meg Malmőben október utolsó
napjaiban. Akkor még csak annyi volt biztos, hogy a rendőrség egy ház szemétlerakó és kerékpártároló helyiségét lezárta, hogy az erőszak nyomai érintetlenül megmaradjanak.

Ellenőrizni kezdték az összes környékbeli kamera felvételét, kikérdezték a környéken lakókat és kutyákat is bevetettek a szagminták megtalálására. A napokban az a hír is elterjedt, hogy a tettes egy finn turista volt – írta a hétvégén a Dailystormer.

Most derült ki, hogy az első számú gyanúsított egy 30 éves líbiai
bevándorló,
akit a rendőrség már őrizetbe vett.

A Kvallsposten szerint a líbiait korábban rablásért már elítélték és két másik szexuális bűncselekmény miatt is meggyanúsították. Az egyik esetben egy 14 éves lányt zaklatott. Amikor letartóztatták, kést is találtak nála, de mindkét esetben végül elengedték.

A Nyheter Idag pedig azt írta, hogy a migráns még 2009-ben érkezett Svédországba, de nem világos, hogy eddig miért nem utasították ki az országból.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

mandiner.hu

A székelyek Mongóliából származnak, a hunokkal érkeztek a Kárpát-medencébe – török nyelvész a Mandinernek

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt