Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.07.26.

Megdöbbentő véget ért az érettségi botrány

A budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium vezetõinek a felelõsségét vizsgálja a szaktárca a szabálytalan érettségi vizsga miatt. Az esti gimnázium 35 diákja ugyanis a szóbelin tudta meg: nem kaphatják meg az érettségi bizonyítványukat.

Idén már nem tanul tovább a Szinyei Merse Gimnázium esti gimnáziumának 35 tanulója. Az érettségi bizonyítványukat viszont valószínűleg mégis kézbe vehetik. A felnőttoktatási tagozaton ugyanis húsz olyan tanuló vizsgázott, akik nem teljesítették az érettségihez szükséges feltételeket. Õk más intézményekben tanultak korábban, és az átvételkor különbözeti vizsgát kellett volna tenniük, ez azonban elmaradt. Mindez csak júniusban, a szóbeli vizsgán derült ki, ráadásul az érintett diákoknak fogalmuk sem volt erről.

"Tavaly szeptemberben jelentkeztem át egy vendéglátóipari szakközépből a Szinyeibe. Az igazgatóhelyettes vett fel, és még egy igazolást is kaptam arról, hogy nem kell semmiből különbözeti vizsgát tennem. Nyugodtan készültem az érettségire, már jó kis állásom is volt. Hidegzuhanyként ért, amikor megtudtam, hogy hiába vizsgáztam le, nem érvényes az érettségim. Csütörtökön értesítettek, hogy ha leteszem a különbözeti vizsgákat a következő két hónapban, akkor megkapom a bizonyítványom."– nyilatkozta a %Ripost% -nak az egyik érintett, Boglárka. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma vizsgálja az intézmény és a vezető felelősségét. A diákok érettségijét elfogadják érvényesnek, de bizonyítványt csak azután kaphatnak, miután azokból a tantárgyakból osztályozó vizsgát tettek, amelyeknek a tanulmányi követelményeit korábban nem teljesítették.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

magyarnemzet.hu

Kovács István nullás osztályzata, a BL-beli teljesítményéért is kapott már büntetést

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát