Létrehozva: 2017.04.21.

Megáll az ész: Miért költözött be Simicska és Spéder ügyvédje Uj Péter villájába?

Miközben oligarchahálóba keveredett ganénak nevezte a 444 fõszerkesztõje az Indexet, s megírták, hogy Simicska Lajos szerezte meg magának a portált, észbontóan abszurd helyzetre derült fény...

 

Dezertáló újságírókról, az oligarchahálóban vergődő Indexről (vagyis Spéder és Simicska véd és dacszövetségéről a lap hátterében) írt néhány napja Uj Péter, a 444 főszerkesztője A korábbi Index alapító írása sokaknak keserűnek, sőt kissé megtörtnek tűnhetett...

 Mondhatni kiugrasztotta a nyulat a bokorból! Hiszen a tegnapi nap médiaszenzációja, hogy Simicska Lajos rokona, unokatestvére, kedvenc bizalmi embere (Közgép, Mahír stb. életrajza önmagáért beszél) Dr. Nagy Ajtony Csaba egy alig álcázott ügylet révén átvette az Index irányítását, a korábbi indexes jogásszal Dr. Bodolai Lászlóval (jól jegyezzük meg ezt a nevet!) összeszövetkezve.

Az Indexet átvevő Simicska-komisszár Dr. Nagy Ajtony eddigi tisztségei:

2011 - KÖZGÉP Zrt, a felügyelőbizottság elnöke

2004 - 2011 M-RTL Zrt, felügyelőbizottsági tag

2010 - MAHÍR Zrt, felügyelőbizottsági tag

2009 - 2016 ADVENIÓ Zrt. Class FM igazgatósági tag

2008 - 2010 Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választottbíróság, választottbíró

2008 - MAHÍR Cityposter Kft, a felügyelőbizottság elnöke

2005 - 2014 PRO-AURUM Vagyonkezelő Zrt, felügyelőbizottsági tag

Uj Péter tudta a tutit

A Soros-szervezetek tulajdonában (is) lévő 444. főszerkesztője, (az Index korábbi alapítója) már évek óta pontosan tudta, hogyan és ki irányítja a magát függetlennek álcázó hírportált. Ámbár hinni csak kevesen akartak neki. Jobb volt becsukott szemmel, orrokat befogva elfogadni az oligarchapénzeket, köztük sok-sok állami hirdetést, s álszent módon ostorozni bárki mást.

Oligarchikus hernyó!

De Uj Péter legalább kimondta azt, amit csak kevesen mertek:

„Az Indexet bezabálta szépen ez az oligarchikus genyó. (…) Ebbe tönkre is ment az eredeti Index, el kellett adni. Így aztán ki is került a kezünkből a cég, kikerült az irányítás, és aztán (…) már törvényszerűen csúszott bele ebbe a ganéba" 

 Uj Péter éppen emiatt a „gané” miatt nem bírta annak idején tovább az Indexnél, ezért próbált meg más utakat keresni, hogy aztán a végén – miután piaci alapon ő sem boldogult - Soros-káderekkel sikerüljön az új cégben összebútoroznia. Persze jó sok pénzért, és az igazgatótanácsba és a nyakába beültetett, aláírási jogot is követelő komisszárokért cserébe.

 De hát egy házban tanyáznak!

Miközben már-már becsülni kezdtük Uj Pétert őszinteségi rohamai miatt, váratlanul új hír érkezett! Kissé megdöbbentő…

 A Simicskával az Index átjátszására szövetkező, eddig Spédert szolgáló jogász Dr. Bodolai, évek óta Uj Péter budaőrsi villájában bérel irodát, mondhatni naponta kerülgetik egymást. Uj Péter villájából szolgálja a tulaj által ganénak bélyegzett Indexet… A 888.hu mindezt cégbejegyzésekkel és tulajdoni lapokkal bizonyította.

Dr. Bodolai valamilyen fura módon tehát éppen erről a jelképerejű helyről rángatja a villatulajdonos által  annyira megvetett oligarchahálót.

Korábban Spéder, most már nyíltan átállva,

Simicska Lajos és a komisszárként odaküldött unokatestvér utasításainak megfelelően…

Vajon bírja-e még a genyó és a ganészagot Uj Péter legendásan kényes orra?

 

 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-