Létrehozva: 2018.04.11.

Még több figyelmet szentel a kormány a családoknak

Az Orbán Viktor kormányfõ által említett demográfiai fókuszú kormányzás a nemzetnek és a családoknak kedvezõ intézkedéseket jelent - errõl beszélt Kovács Zoltán kormányszóvivõ szerda reggel a TV2 Mokka címû mûsorában.

A kormányszóvivő ugyanakkor megjegyezte: az elmúlt 8 évben is minden politikai cselekedetük mögött ott volt ez a két alapelv. A nemzetben való gondolkodás nyomán a határon túli magyarokra is odafigyeltek. Míg a családokat többek között adópolitikai, otthonteremtési és a gyermekekről szóló döntésekkel igyekeztek segíteni.
Kovács Zoltán a politikai irányvonal kapcsán felidézte a miniszterelnök által még korábban felvázolt négy alapelvet. E szerint kiemelt szempont a versenyképesség, hogy a magyar - elsősorban kis- és közepes vállalkozásokat - versenyképessé kell tenni. A második: a munka alapú társadalom, hogy minden magyar embernek legyen munkája. A harmadik szempont a demográfia, és a negyedik az identitás erősítése.
 

Kérdésre válaszolva a kormányszóvivő kiemelte: "egy szó sem igaz abból", hogy az elmúlt nyolc évben nem foglalkoztak az egészségüggyel és az oktatással. Példaként említette, hogy az oktatás rendbetételével kezdték: elindították a pedagógusi életpályamodellt és fejlesztési forrásokat tettek az oktatásba.
 

Kovács Zoltán szintén kérdésre válaszolva elmondta: külföldről számos gratulációt kaptak a kormány választási győzelméhez. Több külföldi kormányfő - köztük Angela Merkel német kancellár - is gratulált. A magyarországi ellenzék részéről viszont ismeretei szerint senki nem gratulált.
 

Kovács Zoltánt arról is kérdezték, kormányszóvivő marad-e, erre azt felelte: ezt a miniszterelnök dönti majd el.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

vg.hu

Belefojtották a szót Orbán Viktorba Brüsszelben: tele vannak a belga lapok a botránnyal – de fordulat jöhet az ügyben

metropol.hu

Autósok figyelem, szerdától megint változik az üzemanyag ára

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

travelo.hu

1000 év után tért vissza a víz az ókori római látványosságba

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Június 9-én kell elmondanunk, hogy nem kérünk a háborúból!

POLITIK

Brüsszelben tárgyal Orbán Viktor. A tét: háború vagy béke

POLITIK

Mutatjuk, hol jár a legnagyobb otthonfelújítási támogatás

POLITIK

A baloldali aktivista elárulta, így támogatják Magyar Pétert

POLITIK

Orbán Viktor: A kommunisták akartak így elhallgattatni!

POLITIK

Magyar Péter tüntetését a gurulódollár-botrány egyik cége szervezte

POLITIK

A Fidesz a valaha volt legerősebb EU-kampányra készül