Létrehozva: 2018.05.26.

Meg kellett menteni az állatmentőket

Bajba került az egyik legismertebb állatmentõ szervezet: az Állatmentõ Szolgálat Alapítvány a napokban tette közzé a Facebookon, hogy "mentés-stopot" hirdet, mert elfogyott a pénzük, így átmenetileg nem tudnak segíteni.

"Valahogy mindig súlyos beteg állatok kerülnek hozzánk, amikért gyakran az illegális szaporítás a felelős. A kezelésük több százezer forint, ráadásul ezeknél az állatoknál sokszor ritka, rejtett betegségekre is fény derül, így sajnos hamar elfogy a pénzünk" – mondta a %Ripost%-nak Némedi Edina, az Állatmentő Sereg tagja. Ám a kényszerszünet szerencsére nem tartott sokáig.

"Rájöttünk, nem tudjuk megtenni, hogy ne segítsünk az állatokon.

Szerencsére sokan segítettek minket, így pár nap alatt több százezer forint összegyűlt, amiből ugyan nem tudunk tartalékolni, de a jelenlegi állományunkra elég lesz ez a pénz, amit hálásan köszönünk a támogatóinknak"

– hálálkodott az állatvédő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő adat érkezett a magyar születésszámról

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Hosszú lesz a húsvét: íme néhány programötlet, ha unatkoznál

INSIDER

„Az életem értelme veszik el” – kilátástalan helyzetbe került az Eltűntkereső Laci

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó