Létrehozva: 2019.04.03.

Még idén a mobilra költözik a BKV-jegy

A szolgáltatók rendszereit még idén összekapcsolják, így minden tömegközlekedési eszközön használható QR-kódos jegyet vehetünk majd, amit a mobiltelefonunkról vagy egy kártyáról is leolvashat az ellenõr. Az új rendszerrel egyetlen jeggyel háztól házig utazhatunk vonattal, Volán-busszal és a budapesti tömegközlekedés járataival. Õsszel indul az egységes közlekedési jegyrendszer próbaüzeme.

A főváros még az idén rákapcsolódik az állami elektronikus jegyrendszerre, erről megállapodást ír alá jövő héten Tarlós István főpolgármester és Pintér Sándor belügyminiszter.

Csak hozzáérintjük a leolvasóhoz

Európa nagyvárosaiban már mindennapos, hogy nem papír alapú jegyeket használnak: csak hozzáérintjük a közlekedési kártyát vagy a mobiltelefont a metrólejáratnál vagy a buszon lévő leolvasóhoz és kész is a jegykezelés. Ilyen lesz a rendszer nálunk is, ráadásul az összes tömegközlekedési eszközön. A közös jegyrendszer projektje jól halad, a főváros az állammal együtt fejezi be a hálózatot.

Az elkezdett budapesti rendszert, ami kapcsolódik a buszok, a belépőkapuk és a jegyellenőrök leolvasójához, őszre összekötik a nemzeti elektronikus jegyrendszer platformjával, így egy közös rendszert alkotnak majd.

Az eszközök megvannak, csúszott a megvalósítás Budapesten

A budapesti elektronikus jegyrendszer hétszakaszos projektjéből négy már készen volt, amikor a csúszás és a pályázati bonyodalmak miatt elvették az egészet a BKK-tól.  

Az eszközök itt vannak, azok a jövőben felhasználhatóak

– mondta akkor Tarlós István.  Az elektronikus kapukkal találkozhattunk már, tesztelni kirakták őket a Deák téri és a Corvinnál lévő metrólejárathoz, és néhány dél-budai buszra a jegyrendszerhez tartozó érvényesítő készüléket is felszerelték.

Az utasok még nem használhatták a készülékeket, de a szoftverbeállításokat és az adatkapcsolatot már tesztelték. Most az egész projektet újratervezik, de Tarlós ígérete szerint ősztől indul a próbaüzem.

Egy járművön több érvényesítő készülék lesz

Jegyérvényesítő készüléket körülbelül 2500 járműre tesznek, egy járműre több kerül, így összesen 10 ezernél is többet szerelnek fel. A kapuval nem zárható metró- és HÉV-állomásokra 530 ilyen készülék kell. A kapuk felszerelése azért is időigényes, mert telepítésükre mindenhol a helyi önkormányzattól kell engedélyt kérni.

Az egységes rendszer próbaüzeme októberben indulhat egy régióban. A próbaüzem után a tapasztalatok alapján fokozatosan kiterjesztik. 2020 nyarára országosan működhet az egységes rendszer és a háztól házig jegyvásárlás. Nem csak a jegyrendszer lesz közös, hanem az utastájékoztató is. Ezzel a csatlakozásokat és az optimális útvonalat is egyszerűbben megnézhetjük. Az egységes utastájékoztatás az interneten és applikáción is elérhető lesz.  

Háztól házig egy jeggyel utazhatunk

Az országos rendszer lényege, hogy a MÁV, a Volán és BKV-jegyet is megvehetjük egy platformon.  Nem kapunk több jegyet, egyetlen jeggyel utazhatunk, ami rajta lehet a mobiltelefonon vagy a közlekedési kártyánkon. A jegy QR-kódját le tudja olvasni a BKV és a MÁV-ellenőr is a speciális készülékkel, felismeri a metrókapu és a busz jegyellenőrző készüléke is.

1000-rel kevesebb ellenőr kell majd

Ha kész lesz a közös jegyrendszer, akkor Budapesten nem kell annyi ellenőr a metróknál: akinek nincs jegye, az nem jut le a metróba, mert a kapu nem engedi. De a bliccelés kiszűrésére valószínűleg így is kellenek az ellenőrök, akik cirkálnak a járműveken, és egy ideig még párhuzamosan működik a régi és az új rendszer.

 

A régi villamosjegyek még sokáig jók lesznek.Hosszabb átmeneti időszak várható a rendszer elkészülése után. A mai és az új párhozamosan fog működni, hogy mindenki zökkenőmentesen átállhasson, a régi jegyek még sokáig jók lesznek.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban