Létrehozva: 2017.11.17.

Felépült súlyos betegségéből a nemzet színésze

A színésznõ otthonában fogadta lapunkat, és olyan derûs természetességgel beszélt egészségi állapotáról, mintha csak egy bohózat fõszerepében állna színpadon.

Máthé Erzsi budai otthona az emlékek kimeríthetetlen tárháza. A 90 éves színésznő teljesen kitölti a hatalmas házat, pedig már nehezen mozog. Mégis, ha mesélni kezd, olyan, mint egy cserfes kislány, aki számára nem léteznek tabuk. Míg más igyekezne titkolni a korral járó nyavalyákat, addig ő vidáman mondja, hogy az orvos mára napi szinten vált részesévé életének. Azt sem titkolja, hogy nemrég kórházába került, mert epehólyag-gyulladást kapott.

"Drágám! Éppen maga előtt ment el az orvos, aki szinte már hazajár hozzám. Minek erről beszélni az én koromban? Na mindegy… Tény, hogy kilencvenévesen már hol ezzel, hol azzal van a baj. Jövünk-megyünk az orvoshoz, meg a különféle vizsgálatokra, de ez engem nem igazán zavar.

Persze, az epehólyag-gyulladás azért nem esett jól, de néhány nap alatt rendbe hoztak, és ma már kutya bajom.

Vagyis semmi komoly. Túl vagyok rajta, és örülök, hogy megyek tovább, amíg nem jön megint valami”

- kezdte a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színészóriás a %RIPOST% napilap pénteki számában, ahol azt is elárulja, mivel tölti az idejét, és mire vágyik még igazán.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

LELKIZŐ

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”