Létrehozva: 2019.06.06.

Máshová viszik a Hableányt: ez akadályozza a Clark Ádám daru munkáját

Az úszódaru az egyetlen szerkezet, amely az elsüllyedt hajót ki tudja emelni a vízbõl, ám elõször másik helyre vontatják vele a Hableányt.

Újabb áldozatokat találtak a dunai hajóbalesetnél mentést végző csapatok szerdán. Az egyik holttestet több mint 60 kilométerre találták meg a fővárostól, a másikat szerda délelőtt emelték ki, egy harmadik pedig délután emelkedett a folyó felszínére a Margit hídnál.

Időközben megérkezett a budapesti Népszigethez az 1980-ban épült Clark Ádám úszódaru is. Magyarországon ez az egyetlen olyan szerkezet, ami képes felhozni az 50 tonnás Hableányt a hullámsírból.

Pintér Sándor a nemzetbiztonsági bizottság ülése után azt mondta, nem a híd előtt emelik ki a Dunából a Hableányt. A roncsot először csak annyira emelnék meg, hogy – uszályokhoz kötve – a víz alatt olyan helyre vontassák, ahol a búvárok biztonságosan dolgozhatnak benne.

Bencsik Attila, a Magyar Hajózási Országos Szövetség alelnöke szerint több lehetőséget is meg kell fontolni a kiemelés kapcsán. 

„Elméletben lehetséges, hogy a hajóroncsot olyan helyre vontatják, ahol alkalmasabb lenne kiemelni a vízből, illetve a búvárok könnyebben hozzáférnének. A Duna medre azonban nem sík terület, rengeteg benne a mélyedés, a különböző kiemelkedések. Előfordulhat, hogy a hajó vontatás közben kettétörik vagy további sérülések keletkeznek rajta" – mondta Bencsik, aki szerint feltehetően a hajó belsejében is vannak még holttestek, ezért kegyeleti okok miatt szintén kétséges, hogy elvontatják a víz alatt egy másik helyre. Hozzátette: a nyílászárók valószínűleg kitörhettek, vontatás közben pedig emiatt megsérülhetnek az ott lévő holttestek.

Mint kiderült, a Viking kapitánya, Jurij C. már biztos, hogy kifizeti a 15 millió forintos óvadékot. A kapitány egyébként találkozhatott a szeretteivel is, valamint kijelentette, hogy segíti a hatóságok munkáját – írja a Blikk. A Bors emlékeztet: áprilisban is ütközött a kapitány. Egy ugyancsak a Viking Cruisesnél dolgozó kollégája elmesélte: a Viking Idun nevű hajó akkor nekiment egy olajszállító tankernek. Az a luxushajó 171 emberrel a fedélzetén indult Antwerpenből Gentbe, amikor Jurij C. többszöri rádiófigyelmeztetés ellenére nekiütközött a tankerhajónak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hogy javul-e az időjárás a hétvégére

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

hirtv.hu

Nem akárki vett röplabdapályát a Balassi Bálint Gimnázium tanulóinak

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

travelo.hu

Jó hír! A 2024-es szezontól ingyenes lesz a SHO BEACH, a Kopaszi-gát strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-