Létrehozva: 2018.02.13.

Nem titok többé: Ezért képtelen a tükörbe nézni a híres magyar színész

Az Operettszínház 43 éves sztárja közel 30 éve áll a színpadon, viszont úgy érzi, ma már nem ugyanaz az ember, aki régen volt! Szerinte az évek során sokat változott a külseje és ma már nem szeret belenézni a tükörbe.

Mészáros Árpád Zsolt a mai napig a közönség nagy kedvence. MÁZS számos sikerprodukcióban szerepelt már karrierje során, de úgy érzi,  elszállt fölötte az idő.

Nézzél rám! Én öregszem, ha akarom, ha nem! De annak örülök, hogy egészséges vagyok és láthatom a gyerekeimet felnőni

- mondta el a színész a %RIPOST%-nak és hozzátette, hogy nincs kibékülve a tükörképével. Mészáros Árpád Zsolt már többször is kapott olyan kritikát, hogy az utóbbi időben megváltozott a külseje. 

"Én már nem szeretek tükörbe nézni! Már nem az a MÁZS vagyok, aki akkor voltam! Ezt mások is szóvá teszik. Rosszindulatú kollégák és megkeseredett emberek azt mondják, hogy de rosszul nézel ki! Felszedtél néhány kilót?" Mázs azt is elmondta, hogy nem sok ideje van a pihenésre. Csak pár órát alszik éjszakánként, emiatt nagyon kimerült.

„Engem a gyerekeim töltenek fel, mi mindig alkotunk valamit, vagy hajót építünk, vagy repülőt készítünk együtt. Én mindenre kapható vagyok a gyerekeim kedvéért és szerencsére a párom is nyitott az ilyen programokra.” - a színészt fiatal menyasszonya mindenben támogatja és még mindig vonzódik a 43 éves musicalszínészhez. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ez botrányos: elmondhatatlanul drága mulatság lesz a magyar szurkolóknak az olimpián kézilabdameccseket nézni

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Hosszú Katinka már nem kivételezett személy, nem utazhat az Eb-re

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

mandiner.hu

Egész Európa arról beszél, mi történt Brüsszelben

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Manuel: Nem vagyok mindig a tudatomnál

FÜLES

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

FÜLES

Mi történt? Mankóra támaszkodva fotózták le Kárpáti Rebekát

FÜLES

Hatalmas bejelentést tett Mága Zoltán