Létrehozva: 2016.05.05.

Marsi Anikó: Jézusom, hol a férjem?

A Tények új mûsorvezetõjének ez volt az elsõ gondolata, amikor megkeresték a TV2-tõl. Õszintén nyilatkozott a benne kavargó érzésekrõl.

Talán az év egyik legnagyobb médiameglepetése volt Marsi Anikó képernyőre való visszatérése, hiszen hét éve szinte semmit nem tudni róla és családjáról. Habár Palik László többször feltűnt Budapesten az évek alatt, Anikó fiaival ilyenkor is külföldön maradt.

A helyzet azonban most változott, hiszen míg Marsi Anikót egy ország figyeli a Tények műsorában, addig a Hungaroring egykori vezetője főállású apuka lett Mallorcán. Ezért Anikó végre be tudta tölteni azt az űrt az éltében, amit a televíziózás hiánya okozott neki - írta meg a Story magazin.

Így teljes az életem. Van egy mindenben támogató, kivételesen boldog családi életem, és visszakaptam a hivatásom.

"Anyaként elsőre lehetetlennek tűnt ez az egész. De nem, mert a gyerekeimnek van egy teljes értékű apukájuk, és ő is pontosan ismeri a rutinokat, hisz évek óta együtt tanultuk, gyakoroltuk" - árulta el a műsorvezető, aki a TV2 ajánlata után azonnal férjével akart beszélni.

Az első gondolatom az volt, hogy "Jézusom, hol a férjem?" Ugyanis akkor épp nem voltunk együtt, másnapra vártuk haza Lacit. Nekem akkor és ott vele kellett beszélnem.

"Mindent mérlegre tettünk és végül így döntöttünk. Ez közös döntés volt. Mindannyian éreztük a felelősséget, a várható nehézségeit, az örömeit és a kihívást, ami mindezzel együtt jár" - magyarázta Anikó, akinek műsorvezetőtársa, Gönczi Gábor is nagy motivációt jelentett.

Bátorított, segített, támogatott. Nagyon akarta, hogy ismét együtt dolgozzunk.

"Szóval végig fogta a kezem, és ezt soha nem felejtem el neki" - jelentette ki a híradós, aki a nyári szünetig ingázik majd munkája és családja között.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

A társadalom jelentős része visszafejlődött azzá, ami a modernitás előtt volt

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott