Létrehozva: 2019.05.20.

Máris eredményes a nevelőszülő-toborzó körút

Minden gyerek élhessen családban - ez volt a célja a nevelõszülõ-toborzó körútnak, ami az elmúlt fél évben az ország minden megyéjébe eljutott és tegnap a fõvárosban a Várkert Bazárban zárult, ahol több ezer család szórakozott önfeledten.

Oláhné Pataki Ildikó saját 21 éves sérült gyermeke mellett három gyermeket nevel, tíz éve nevelőszülő, emellett főállású közgazdász.


„Mindenkinek ajánlom, hogy ha a körülményei lehetővé teszik, vállaljon nevelt gyermeket" – mondta el a %Ripost%-nak, amíg a csemeték játszottak. „Akár egyetlen gyermeket is érdemes befogadni, ha van hová. Ezek a kicsik nem tehetnek arról, hogy család nélkül maradtak, és bár adódnak nehézségek, ezt nem tagadom, de a szeretet, amit tőlük kapunk, bőven kárpótol."


23 ezer gyermekről gondoskodik az állam, közülük 8 ezren várnak arra, hogy nevelőszülőhöz kerülhessenek. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának féléves kampánykörútjának keretében több tízezren vettek részt a nevelőszülő-toborzó családi napokon, az ország minden megyéjében. Jelenleg 5200 nevelőszülő van, közel ezren vannak az új érdeklődők. Azok, akik megfelelnek a feltételeknek, és a részletek ismeretében is vállalkoznak a feladatra, körülbelül ötszázan lesznek, de folyamatos a jelentkezés.

„Amikor a kampányt indítottuk, az volt a célunk, hogy minden gyerek és fiatal megtapasztalhassa, milyen családban élni" – mondta el a %Ripost%-nak Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár.

„Énekesek, közszereplők, gazdasági és társadalmi szereplők is mellénk álltak a kampány során. Ezzel az összefogással a gyerekek rendezett körülmények között nőhetnek fel és a társadalmat fogják erősíteni. A nevelőszülővé válás hosszabb folyamat, az a fontos, hogy egyre több gyermek kerüljön családba" – összegzett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

life.hu

Az internet sztárja lett a hatalmas dubaji vihart túlélő macska - Videón a mentés

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra