Létrehozva: 2019.07.30.

Máris az esküvőről suttognak, Pintér Tibor végre készen áll?

A színész és fiatal párja nagyon jól kijönnek egymással, ezért egyre többen gondolnak arra, hogy össze is fognak házasodni.

A munkában és a magánéletben is tökéletes párt alkot a 45 éves Pintér Tibor és 24 éves kedvese, Ilyés Jenifer.

Így nem meglepő, hogy a szerelmesek hosszú távú, komoly kapcsolatban gondolkodnak. Úgy tűnik, a Nemzeti Lovas Színház fiatal sztárja már konkrét tervekkel néz a jövője felé. Jeni ugyanis egyre többször posztol esküvői ruhás fotókat a közösségi oldalára. De vajon mit szól ehhez Pintér, aki már két házasságon van túl?

"Benne van még egy esküvő az életemben, de abban is biztos vagyok, hogy egy válás már nem. Éppen ezért nagyon meggondolom, ki lesz az a nő, akit elveszek majd feleségül. Azt azonban elárulhatom, Jeni egyelőre nagyon jó úton halad afelé, hogy ő legyen az" – vallotta be a Blikknek a színházigazgató, aki már azon is elgondolkodott, milyen esküvőt is szeretne még egyszer és utoljára. Korábban a szintén színész Janza Kata és Nyíri Bea voltak a házastársai.

"Mindkét előző esküvőm nagy lakodalommal járt, rengeteg vendéget hívtunk meg mind Katával, mind Beával. Szeretem a magyar hagyományokat, de egyre inkább úgy gondolom, a következő esküvőmet már sokkal kisebb körben, talán elvonulva kettesben, egy tengerparton szeretném megtartani" – vallotta be a romantikus gesztusairól is híres színész. Persze, addig még van dolga bőven, például a szerelmét is meg kell győznie. Jeni ugyanis a színházigazgató szerint egy nagyon óvatos és megfontolt lány, aki nem ugrik csak úgy bele egy házasságba.

"Tény, hogy imádom ezeket a ruhákat, és azt is már elég régóta tudom, számomra milyen álmaim esküvői viselete. Egy biztos, nem lesz egyszerű ruhám, nekem habos-babos, látványos ruha kell" – kezdett bele Jenifer, amikor arról kérdezték, mit gondol erről a témáról. Bármilyen furcsa, noha látványos öltözetre vágyik, Jenifer az esküvői körülményekben osztja szerelme tervét.

"Sokáig azt hittem, nagy lakodalomra vágyom, de most már tudom, hogy egy meghitt, csendes esküvő, elvonulva, kettesben az igazi" – vallotta be a lány, aki hozzátette: idei tervei között egyelőre nem szerepel a nagy nap. Még úgy sem, hogy az utóbbi időben egyre több olyan felkérést kap, hogy esküvői bemutatókon lépjen fel.

Amellett, hogy Pintér Tibor a szerelmével tervezi a magánéletét, a színházában is egyre több feladatot bíz rá. Legutóbb például neki adta a Drakula című musical női főszerepét, amely – a címével ellentétben – nem véres darab.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól

LOVE

„Összecsókolhatom a talpát” – Ilyen cukin mosogat Szinetár Dóra kisfia

LOVE

A műsornak köszönhetik szerelmüket: elárulta a TV2 sztárpárja, mikor szerettek egymásba valójában