Létrehozva: 2018.04.18.

Felháborodott a kritikán A Nagy Duett énekese, elmondta a véleményét

A Nagy Duett legmeghökkentõbb párosa, Marcellina és Pumped Gabó már az elsõ élõ show-ban kemény kritikákat kapott. A legendás Mr. Saxobeat címû dalt adták elõ, de minden igyekezetük ellenére az utolsó helyen végeztek.

Marcellina a %RIPOST%-nak elmondta, kifejezetten neki esett rosszul az a kritika, amivel duettpartnerét, Pumped Gabót illették.

Szerinte sokan csak az éretlen macsót látják a fiatal testépítőben, pedig, mint mondja, Gabo a lelke mélyén egy tiszta szívű, jólelkű ember.

„Szerintem a múlt vasárnapi adásban Gabo megmutatta az igazi arcát. Ahelyett, hogy az őt ért kritikával foglalkozott volna, engem védett meg - az ő sajátos módján -, hogy miért nem rólam beszélnek, aki ennyi idősen ilyen teljesítményt letett az asztalra. Innen is látszik, hogy jó lelke van.

Hiszek abban, ha elég időnk lenne, a közönség is meglepődne azon, amit látna

 – fogalmazott a %RIPOST%-nak Marcellina.

 „Több párosnál is van olyan, ahol a pár másik fele sem teljesen amatőr, van színpadi rutinja, így hozzájuk képest kicsit hátránnyal indulunk.

Gabo igyekszik, és saját magához mérten kellene megítélni a produkcióját.

Marcellina számára partnere tehát kellemes csalódás volt. És bár a külső szemlélő számára úgy tűnhet, hogy a fiatal fiú tiszteletlenül viselkedik vele, hangsúlyozza: erről szó sincs. Sőt, külön feladat volt számára elérni, hogy Gabo feloldódjon a jelenlétében.

Hogy miként vélekedik Gaboról Marcellina, és mi a páros legfőbb célja, kiderül a szerdai %RIPOST% napilapban!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Erre várt és ettől félt a világ: Oroszország megszólalt Irán Izrael elleni támadásáról

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

metropol.hu

Elhagyta Cooky-t és gyerekeiket a felesége

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

vg.hu

Mobilfox: kiderült, kinek köszönhető a Deák téri pénzhullás

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

Ez a világ legegészségesebb, filléres zöldsége! Akár otthon is termesztheted

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

HŰHA

A hazai elit mellett világsztárok is jönnek a SZIN-re

HŰHA

Mi történt? Menyasszonyi ruhában fotózták Kiszel Tünde lányát

HŰHA

MC Hawer az áldozat - érzelmileg zsarolták!