Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.03.12.

Már utazni is veszélyes Párizsban és a környékén

Tavaly 30 százalékkal több szexuális jellegû támadás történt, döntõen a nõk ellen. Ezen belül Párizsban 52 százalékkal több!

Ma már közlekedni sem biztonságos Párizsban és a környékén, a 12 milliós Ile-de-France régióban. Ez derült ki a francia hírtelevízió, a Bfmtv cikkéből.

Tavaly a régióban naponta csaknem három szexuális támadásra került sor, egész évben pontosan 1159 alkalommal. Ez a rendőrség szerint körülbelül 30 százalékkal több, mint 2017-ben volt.

A bűncselekmények 52 százaléka Párizsban történt. Ezt érzékelve tavaly májusban a vasúti és a buszközlekedést lebonyolító társaságok kampányt indítottak, amelyben figyelmeztették az utasaikat a veszélyekre, és megadták nekik azokat a telefonszámokat, amelyeken az ilyen eseteket be lehet jelenteni, akár sms-ben is.

Ezenkívül 2016 óta csaknem 800 új biztonsági őrt vettek fel, de a számok alapján úgy tűnik, hogy ez még mindig nagyon kevés. A zaklatottak 87 százaléka nő volt, annak ellenére, hogy egy felmérésben a nők 54 százaléka azt nyilatkozta, hogy sötétedés után már nem mer tömegközlekedéssel utazni.

A Bfmtv oldalán egy afrikai származású nő mesélte el , hogyan akarták az egyik éjszaka megerőszakolni a metróban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány