Létrehozva: 2015.11.23.

Már Kína is hadat üzent az Iszlám Államnak!

Miután múlt szerdán az ISIS kivégezte az elsõ kínai túszát, a Kínai Népköztársaság brutális igazságszolgáltatást helyezett kilátásba, és elkezdte a felkészülést a válaszcsapásra.

Lassan már az egész világot magára haragítja az Iszlám Állam! A franciák, az oroszok, az amerikaiak, az Anonymous hacker csoport, és a Nem York-i maffia után, Kína is beszáll az ISIS elleni harcba.

A kínai kormányzat megfogadta, hogy megkezdik a felkészülést az „igazságszolgáltatásra” – írta americanfreedomfighter.com, miután kiderült, hogy újabb két túszával végzett a terrorista csoport.

Kína megerősítette, hogy az egyik áldozat Fan Jinghui volt, egy 50 éves pekingi szabadúszó tanácsadó. A férfit az ISIS terrorszervezet, megalázó módon a saját újságában kínálta fel "eladásra", egy norvég tússzal egyetemben.

Kína és Norvégia elutasította a terroristák által követelt váltságdíjat, mire válaszul a két túszt kivégezték. Peking most azt mondja, hogy egy mentőakció keretében megpróbálták ugyan kimenteni a állampolgárukat, de kudarcot vallottak. A két fogoly holttestét később megtalálták, halálukat fejlövés okozta.

„A kínai kormányzat erőteljesen elítéli ezt a barbár tettet, mely mentes minden emberségtől, és mindent megtesz, hogy igazságot szolgáltasson a bűnösöknek” - nyilatkozta egy kínai tisztviselő a Reuters-nek.

A kínai kormányzat határozottan fog fellépni a terrorizmus minden formája ellen, és erőteljes támadásokat fog indítani az erőszakos terrorista bűnözők ellen, akik az emberi kultúra legmélyebb mocskát képviselik” – tette hozzá.

Kína emiatt megesküdött, hogy brutális módon fog igazságot szolgáltatni az ügyben, és ha kell, katonai erőt is bevetnek az ISIS terroristái ellen.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Félmilliárd forintos kárt okozott egy figyelmetlen sofőr – videó

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Ukrán drónok felgyújtottak egy orosz üzemanyag bázist

POLITIK

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

POLITIK

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra