Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.06.21.

FBI nyomozás: Titokzatos halálesetek a magyarok kedvenc nyaralóhelyén

Az elmúlt hónapokban több vakációzó turista lett rosszul és halt meg Dominikán. Eddig tíz halálesetrõl tudni, bizarr módon szinte mindegyik összefüggésbe hozható a szállodában fogyasztott alkohollal.

Bár a dominikai hatóságok eleinte azon az állásponton voltak, hogy nincs összefüggés az esetek között, nemrégiben Amerikától kértek segítséget az ügy tisztázásához. A halálesetek hasonlósága ugyanis már az átlagembernek is feltűnt: az áldozatok nagy része egészséges felnőtt, akik azt követően lettek rosszul, hogy a szobájukban fogyasztottak a minibárból. Először émelygésre, szédülésre panaszkodtak, majd hányás, hasmenés jelentkezett, végül eszméletvesztés, ami után gyorsan beállt a halál.

Több, mint gyanús az alkohol...

A gyanús eseteknek volt előzménye, ugyanis már tavaly többen különös körülmények közt haltak meg Dominikán. Most újabb krimibe illő halálesetekről adott hírt a helyi sajtó – ráadásul félelmetesen hasonlóakról –, nem csoda, hogy sorra születnek elméletek arról, mi is folyik Dominikán. Feltűnő, hogy az esetek többségében felbukkan a szállodában fogyasztott alkohol, illetve gyanúsan sok a szívinfarktus és a hirtelen halál.

Tavaly júniusban az 51 éves Yvette Monique Sport az egyik luxusszállodában ivott egy keveset a minibárban lévő italokból, majd elment zuhanyozni, de a fürdőből soha többé nem jött ki. Júliusban David Harrison a családjával nyaralt az egzotikus szigeten, egy napon a lakosztályban hirtelen szédülni és émelyegni kezdett, csípős szagút izzadt; ám mire az orvos kiérkezett, meghalt. A 67 éves Robert Wallace idén áprilisban whiskytől lett rosszul. Három nappal később halt meg.

A rémálom folytatódik, LAPOZZ!


Zöld hab bugyogott a szájából, véreset vizelt

Idén tavasszal négyen is életüket vesztették, köztük Miranda Schaup-Werner, egy pennsylvaniai családanya, aki szintén alkoholt ivott a minibárból. A legbizarrabb módon egy arizonai férfi hunyt el: zöld hab bugyogott ki szájából, ebben fulladt meg – állítják a szemtanúk. Sokszor a hozzátartozók nem is voltak jelen a haláleseteknél, csak a hírt kapták meg, miszerint a szálloda személyzete megtalálta szeretteik holttestét. Eddig hat luxushotelből jelentettek haláleseteket, de a szállodák átvilágítása folyamatos.

FBI: mérgezésgyanú!

A dominikai hatóságok és az FBI most az érintett szállodák medencéiből, légkondicionálóiból vett mintákat vizsgálja, annak is utánajárnak, honnan érkezik a szállodákba az alkohol.

Nem lehetetlen ugyanis, hogy hamisított szesz került a minibárokba, és metil-alkohol végzett az áldozatokkal.

Az is előfordulhat, hogy az alkoholba került valamilyen veszélyes méreg, esetleg rovarirtó szer jutott a szállodák szellőzőrendszerébe. Az FBI az áldozatok véréből vett mintákat fokozott védelem mellett Washingtonba szállítja, és szuper biztonságos körülmények között vizsgálja be. Állítólag 30 nap múlva lesznek hiteles laboreredmények.

Mi lesz most?


Halálfélelem miatt sorra mondják le az utakat

Dominika nagyon népszerű úti cél, most mégis sok turista, köztük rengeteg magyar gondolkodik azon, hogy máshová megy nyaralni.

Amerikai utazási tanácsadók az oda látogatóknak azt javasolják, ne igyanak alkoholt, ha egyedül vannak, és ne hagyják felügyelet nélkül a poharaikat. Sejteni sem lehet, mi lesz a vizsgálat eredménye. Az viszont bátran kijelenthető, hogy túl sok a titok. Gyanúsan sok...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány