Létrehozva: 2017.09.14.

Már az elválásra készül Cooky és fiatal szerelme

Sokan elítélik õket a 27 év korkülönbség miatt, de a szerelemben nincsenek szabályok. A pár most elárulta, nem csak a szép pillanatokat élik meg együtt, a rosszra is felkészülnek.

Cooky nyíltan beszélt párkapcsolatáról, hatalmas boldogságukról és persze a nehézségekről is.

"Igazi szerelmespár vagyunk. Egy éve jöttünk össze, de a rózsaszín köd még nem szállt el, odavagyunk egymásért és igyekszünk kiélvezni az együtt töltött időt. Debóra teljesen levett a lábamról. Reggelente mindig mosolyogva kel, így mellette mindig jól indul a nap" - mesélte a rádiós műsorvezető a Storynak.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne közöttük a 27 év korkülönbség, és tisztában vannak a rosszindulatú pletykákkal is. Viszont úgy gondolják, hogy a szerelemben nem lehetnek akadályok, ennek ellenére nagyon is komolyan beszélgetnek a később felmerülhető problémákról és akadályokról.

"Az a jó, hogy erről is kiválóan tudunk beszélgetni. Elmondtam például neki, hogy ha ez a kapcsolat tartósnak bizonyul, akkor sok mindenre fel kell készülnünk. Beszéltünk arról is, hogy előfordulhat, hogy én fogok előbb meghalni, ez a világ rendje, és ha egy kapcsolatot ekkora korkülönbséggel vállalunk, az bizony azzal jár, hogy nem feltétlenül lehetek végig mellette" - mondta Cooky.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Izraeli rakéta csapást mért Iránra

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

magyarnemzet.hu

Szigorúan titkos részletek kerültek bele egy orosz videóba

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna