Létrehozva: 2019.05.20.

Fordulat az eltűnt maláj gép ügyében: kitálalt az egyik utas lánya

A fiatal lány reagált a vádakra, miszerint az õ apja térítette el az MH370-es járatot.

Éveken át tartó hallgatás után megtörte a csendet Liza Deineka, aki akkor látta utoljára az apját, amikor a férfi felszállt a 2014 márciusában eltűnt maláj gépre.

A lánynak nemcsak apja elvesztését kellett feldolgoznia, hanem azt is, hogy Sergii Deinekát néhány szakértő azzal vádolta meg, hogy benne volt a keze a gép eltérítésében. Jeff Wise például esküszik rá, hogy a repülőt az oroszok térítették el, és Kazahsztánba repültek vele. Az újságíró ezt követően olyan állításokkal rukkolt elő, amelyek szerint Deineka lánya a gép köddé válását követően olyan bejegyzésekkel árasztotta el a közösségi oldalakat, amelyek szerint az apja jól van, csak közbejött neki egy váratlan utazás - írta a Daily Star.

Liza Deineka most reagált az újságíró vádjaira.

"Több mint öt éve nem láttam az apámat. Nincs bizonyíték arra, hogy meghalt, így még mindig reménykedem. Nagyon sajnálom, hogy ilyen cikkek jelennek meg eltűnt emberekről. Egyáltalán nem értek egyet Jeff Wise cikkeivel, több szempontból is megkérdőjelezhetőek. Amíg nem találják meg a gép roncsait én reménykedem"

- jelentette ki Deineka.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

magyarnemzet.hu

Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek