Létrehozva: 2019.04.08.

Dagad a zenei botrány, Majka kitálalt, durva, amit mondott

A rapper még mindig képtelen feldolgozni azt, hogy múlt csütörtökön egy díjat sem nyert a Fonogram-gálán, most kendõzetlenül elmondta a véleményét.

Nem képes annyiban hagyni Majka, hogy egy kategóriában sem nyert a múlt csütörtöki Fonogram-díj-átadón, jóllehet, a klipjei rendszeresen rekordnézettséget döntenek.

A rappernek azonban sem ez, sem a telt házas koncertek nem elég vigasztalóak, így hétfő reggel egy dühös nyílt levélben ment neki Szűts Lászlónak, a MAHASZ elnökének.

"2013-ban igazad van, megnyertük a Fonogram díjat. Viszont a közönség által megítélt díjat nyertük meg, tőletek szakmai díjat akkor sem kaptunk. Azért azt gondolom, akkor egy talán járt volna a Belehalokért. Sőt, elárulok egy titkot. 2013 óta minden évben megdöntjük zeneileg, zenekarilag a saját rekordjainkat, nem telt el úgy év, hogy ne készítettünk volna egy nagy slágert legalább, ti mégsem gondoltátok sohasem, hogy nekünk díjat kellene kapni tőletek. (...) Igazad van abban, hogy 2005-ben én nyertem a Fonogram-díjat, ami azért volt egy elképesztő emlék, mivel, ha emlékszel, abban az évben csináltatok egy kissé kifigurázott díjátadót az A38-as hajón. Kicsit kiparodizálva az akkori zenei helyzetet. Akkor kezdett az internet miatt totálisan visszaesni a kiadók, és nyilván minden zenével foglalkozó platform bevétele, ezért a díjátadó se a szokásos rangos módon zajlott, hanem direkt puritánabb környezetben, olyan vendégekkel mint Szinti Boy, aki a legjobb mulatós zene kategória díjat adta át.

Aztán arra is emlékszem, hogy megkaptam, elvittem, de hajnalra lemállott a sárga fújós festék a díjról, és mire hazaértem, befogta a kezem.

Nem mondhatni, hogy nem volt egy kicsit izzadságszaga annak az estének, amit az akkori időszámítás szerint egész életemben vártam" - írta Majka.

A rapper a bejegyzés további részében kikéri magának, hogy nyafogott volna a díjért, valamint azt állítja, egy hónappal ezelőtt Szűts még arra utalt egy találkozásuk alkalmával, hogy megkapják majd a díjat. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kicsoda Kovács István bíró, Barcelona új közellensége?

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor