Létrehozva: 2018.07.20.

Dundika kitálalt: ezért nem hajlandó foglalkozni Majka nőügyeivel

A rapper és kedvese nyolc éve boldogan élnek, bár azt bevallják, hogy õk nem egy átlagos család. Most kiderült, mi a kapcsolatuk titka.

Nyolc év után is felhőtlenül boldog kapcsolatban él Majka és Dundika. A pár nem tart esküvőt a közeljövőben, ennek ellenére azonban hosszú távra terveznek.

Most Dundika árulta el, mi a titka annak, hogy a mai napig is megvan közöttük a szerelem és a szenvedély.

"Fontos, hogy egy pár tagjainak legyen tere, legyen a családi élete mellett is magánélete, ami csak az övé. Azt gondolom, hogy a hosszú kapcsolat titka többek között ez, vagyis a külön élettér, hogy friss levegőhöz jussunk, majd újra hiányozzunk egymásnak, akár naponta többször is" - fogalmazott a Borsnak a kétgyermekes anyuka, aki nem hajlandó tudomást venni a rapper körül legyeskedő nőkről.

"Struccpolitikát folytatok ez ügyben. Egyszerűen nem figyelek erre, nem foglalkozom vele. Peti megkapja tőlem ma is azt a szabadságot, amit már a kapcsolatunk elején is megkapott, és én is megkapom a magam idejét. Azt gondolom, hogy ha féltékenykednénk egymásra, okkal vagy ok nélkül, az tönkretenne mindent. Bízunk egymásban, és nyolc év után bátran mondhatom, hogy bízhatunk is. Nekem ennyi elég" - jelentette ki Dundika.

Amire a legtöbben kíváncsiak, az a közeljövőben vélhetően nem fog bekövetkezni, a pár ugyanis nem tervezi, hogy összeházasodnak. Dundika számára nem fontos a papír, Majka pedig egyelőre nem erőltette az esküvőt. Ennek ellenére úgy élnek, mintha házasok lennének.

"Peti szerint az a nő, aki gyerekeket szült neki, az a felesége, úgyhogy mondhatjuk azt is, hogy mi már összeházasodtunk, csak nem a szokásos módon."

És bár eredetileg négy gyermeket terveztek, Dundika azt sem bánná, ha megállnának kettőnél, hiszen így is tökéletesen boldogok.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg