Létrehozva: 2017.02.25.

Storck komoly gondban, nyakunkon az év mérkőzése

Napra pontosan egy hónap múlva, március 25-én sorsdöntõ világbajnoki-selejtezõt játszik a magyar labdarúgó-válogatott.

Bernd Storck nyilatkozatánál semmi sem fejezi ki jobban, hogy mekkora lesz tét március 25-én Lisszabonban Portugália ellen:

Ahhoz, hogy a kijutási esélyeinket életben tartsuk, győznünk kell. Döntővel felérő összecsapást játszunk!

A szövetségi kapitány nem túloz, hiszen a magyar válogatott négy fordulót követően csak a harmadik helyen áll csoportjában, Svájc öt, Portugália pedig két ponttal előzi meg. Ez azt jelenti, hogy Lisszabonban egy döntetlennel semmit sem javulna a helyzetünk, egy vereség pedig a kiesésünket okozná.

A magyar válogatott legutóbb novemberben, Svédország ellen játszott, és 2-0-ra kikapott. Storck a vereség után azt ígérte, hogy a következő meccsen változtatni fog a kezdőcsapaton.

A német szakember komoly gondban van, hiszen eltiltás miatt nem számíthat Kleinheisler Lászlóra, aki kulcsembernek számít a nemzeti csapatban. Jelenleg tehát az a legnagyobb kérdés, hogy kivel pótolja a Ferencváros futballistáját? A 22 éves játékos 2015 novembere óta az egyik legfontosabb láncszeme Storck együttesének, hiánya óriási érvágást jelent.

A védelemben Guzmics, Lang és Kádár helye biztosnak, tűnik, valószínűleg Fiola is hadra fogható lesz. A Gera, Nagy, Elek hármasból előbbi kettő szereplése tuti, elől pedig az a nagy kérdés, hogy kik kerülnek Dzsudzsák mellé. Szalai, Priskin, Gyurcsó és Lovrencsics indul a legnagyobb eséllyel, mert Stieber és Németh Krisztián sérüléssel küzd.

Ha Storck tényleg győzelemre tör a Cristiano Ronaldóval felálló portugálok ellen, akkor támadószellemű csapatra számíthatunk. Egy sorsdöntő meccsen minden más csalódást okozna…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló