Létrehozva: 2019.02.11.

Magyar tudósok fejtik meg, mit jelenthet Isten lehelete

Nemzetközi kutatócsoport alakult, hogy bibliai és más ókori szövegeket tanulmányozzon abból a szempontból, milyen természettudományos üzeneteket, ismereteket tartalmaznak. Az Íráskutatók Természettudományos Szakmai Tanácsát dr. Boros László, az Kalifornia Egyetem Los Angeles (UCLA) magyar származású biokémikus professzora vezeti, eredményeiket magyar nyelven is közzéteszik.

Egy szentesi konferenciával indult el az a nemzetközi kutatóprogram, aminek a célja, hogy természettudományos kutatások segítségével megértsék az ókori zsidó és keresztény írások üzeneteit. Bár a nemzetközi kutatócsoport még csak most kezdi a munkát, máris több magyar és amerikai kutatási és oktatási intézmény érdeklődik iránta. A csoportban hazai és neves külföldi nyelvészek, történészek, fizikusok, teológusok, biológusok, kémikusok, orvosok, biokémikusok  dolgoznak majd együtt.

„Törökszentmiklósnak, ahol felnőttem, Szentesnek és Szegednek nagyon sokat köszönhetek, hiszen a Szegedi Orvostudományi Egyetemen szereztem diplomát. Bár Los Angelesben élek és dolgozom, nem szakadtam el a hazámtól, az alkotói szabadságomat mindig itthon töltöm.

Fontosnak tartottam, hogy ez a jelentős nemzetközi program magyar kisvárosokból induljon el

– mondta el a %Ripost%-nak Boros László, az orvostudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja. – „Az eredeti, óhéber, ógörög és arámi szövegek tanulmányozása alapján szeretnénk feltárni, milyen tudományos ismereteket és utalásokat tartalmaznak az írások.”

Ilyen utalás a professzor szerint például az, hogy János apostol ír a vérkeringés és az anyagcserevíz összefüggéseiről, az emberi szervezetben termelődő vízről, holott azt csak a modern biokémiai kutatások tárták fel, hogy a testünk naponta átlagosan 7,2 köbméternyi, azaz 7200 liter víznek megfelelő elemi hidrogént termel és forgat vissza működése során. 

„A Teremtés Könyvében szereplő Isten lehelete, ami az írás szerint a vizek fölött lebeg, mint az élet alapja, nem más, mint utalás az élet vizére, arra a deutériummentes tiszta vízre, amit a szervezetünk, sejtjeink mitokondriumai termelnek, forgatnak és használnak a Krebs-Szent-Györgyi ciklus bevonásával” – fejtegette a professzor. – „De tartalmaznak utalást a szövegek például a társadalmi együttélésre, a fény természetére is. A NASA friss kutatásai sok tekintetben igazolják mindazt, amire a Tóra a Naprendszer vizeivel kapcsolatban utal. Ha ezeket az összefüggéseket feltárjuk, közreadjuk és megvitatjuk, az előre mozdíthatja a természettudományos gondolkodást és közelebb vihet ahhoz, amit az élet keletkezéséről és az emberiség szerepéről, feladatáról, a Földünkről gondolunk. Bár a világ tudósai elsősorban angol nyelven értenek szót, mindaz, amire jutunk, magyar nyelven is elérhető lesz, és szeretnénk, ha a hazai tudósok és egyetemek minél nagyobb szerepet vállalnának ebben az érdekes kutatómunkában.”

A kutatócsoport most szerveződik. Ami már biztos: a szakmai előkészítő csapat munkájában részt vesz Schwarz Péter szegedi rabbi és dr. Gruber László szentesi plébános, az amerikai szakmai válogatott tagja pedig a NASA két biokémikus munkatársa, dr. Dominic D’Agostino, a Dél-Floridai Egyetem docense és dr. Csilla Ari D’Agostino, az egyetem adjunktusa, akik a NASA Mars küldetést előkészítő tudóscsoportjának is tagjai.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt vannak az újabb részletek Balogh Edina és Szabó Simon kapcsolatáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább