Létrehozva: 2016.02.21.

Magyar sztáranyukák, akik nem adták fel karrierjüket

Sokan támadják azokat a magyar hírességeket, akik szülés után pár hónappal újra munkába álltak. Nem fér össze az anyaság és a karrierépítés?

Láthatóan rengeteg ember vélekedik úgy, hogy egy kisgyermekes anyukának otthon a helye. A hazai celebmamikat is sokszor támadták, amikor akár csak pár órára, de másra hagyták gyermekeiket.

Azt pedig egyenesen felháborítónak tartották egyesek, hogy a szülés után nem sokkal újra munkába álltak. Óriási viták és kommentháborúk robbantak ki emiatt, pedig a kettő teljes mértékben összeegyeztethető sztárjaink szerint.

Tatár Csilla

Talán az MTVA műsorvezetőjére használták a legtöbbet a rossz anya jelzőt, hiszen munkába állása után a támadások kereszttüzébe került.  Még azután is sokan kritizálták, hogy kijelentette, tévés elfoglaltságai csupán pár órát vesznek el az életéből.

Tatár Csilla ugyanis A Dal műsorvezetőjeként hétvégeként lép csak a színpadra, és a Magyarország, szeretlek! című műsor forgatásai sem tartanak sokáig. Ez idő alatt pedig teljesen természetes módon a kis Milánra apukája vigyáz.

Nádai Anikó

Az Éjjel-Nappal Budapest egykori főszereplője nem lehet felhőtlenül boldog új műsorvezetői lehetősége miatt, hiszen folyamatosan megkérdőjelezik rátermettségét. Sőt, sokan úgy vélekednek, hogy anyai teendőit szorítja háttérbe munkája miatt.

Anikó szerint viszont az anyaság és ez az új kihívás összeegyeztethető, de természetesen a kis Patrikot is magával viszi majd a tavasszal induló forgatásokra. 

Ördög Nóra

A műsorvezető még második várandósága alatt igazolt át a TV2-höz, kisfia születése után pár hónappal pedig már újra a képernyőn volt. A csatorna mindenben támogatta őt, babaszobát alakítottak ki neki, sőt a felvételek szünetében még meg is tudta szoptatni kisfiát.

Soha nem rendelné alá a karrierjének gyermekeit, de láthatóan nem is kell háttérbe szorítania anyasággal járó kötelezettségeit.

Pirner Alma

A szexi rúdtáncosnő november hozta világra első gyermekét, a szülés után pedig nagyon hamar újra bombaformába lendült. Nem véletlen, hiszen tánciskolája életében is aktívan részt vesz, a dolgos hétköznapjait az Édes Életben mi is végigkövethetjük.

Dióssy Klára

Jakupcsek Gabriella utódja nehéz szívvel hagyja másra másfél éves kisfiát, hiszen első gyermeke elvesztése miatt rettentően aggódik érte.

Persze tisztában van vele, hogy a Ridikül felvételei több idejét elveszik majd, mégis örömmel vállalta el a feladatot. Elmondása szerint ugyanis jobban meg kell bíznia az emberekben, így a kis Máté a jövőben több időt tölthet kettesben nagymamájával.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek