Létrehozva: 2018.05.05.

Magyar nőt marcangoltak a vad, harci kutyák

Az utcán harapott ki egy darabot Anita lábából két megvadult harci kutya. A helyiek régóta tudták, hogy baj lesz, ám a gazdikkal senki sem mert ujjat húzni.

Szerző Ripost

Döbbenetes támadás áldozata lett a fiatal Anita, aki nevelőapjával sétált a szentesi Szántó Kovács János utcán, amikor két, staffordshire terrier-pitbull keverék kutya rontott rá. Nekiestek és marcangolni kezdték a lábát. Bár a nevelőapa próbált segíteni, végül egy fiatalember üldözte el a dögöket: addig ütötte a fejüket, amíg el nem menekültek. Az áldozat így is olyan sérüléseket szenvedett, hogy a szentesi kórház baleseti sebészetén kezelik.

(Képünk illusztráció)

A környékbeliek régóta rettegtek a két kutyától, melyek, az elmondások szerint bármikor kiszökhettek a kerítésen.
– Az ebek gazdája még talán örült is, ha a kutyái támadni akartak az
utcán. Volt, hogy családtagot kergettek fel a fára, de menekült már előlük újságkihordó is. Szabadon
garázdálkodtak, elkóboroltak más utcákba is, folyamatosan
figyelnünk kellett, hol járnak éppen ezek a vérszomjas dögök. A
polgármester is tehetetlen volt, hiába vitette el a kutyákat, pár nap
múlva újra itt voltak 
– mondta egy neve elhallgatását kérő utcabeli.
A település polgármestere, Zsótér Károly így nyilatkozott a lapunknak a friss eset kapcsán: – Nem elég kemény a törvény, börtönbüntetéssel sújtanám azokat a kutyatartókat, akik miatt ilyen tragédiák történnek!

A kutyákra két hét megfigyelés, majd új gazdi vár, a régi helyükre semmiképp sem kerülnek vissza

 

– közölte, majd hozzátette: szombaton meglátogatja a szerencsétlenül járt fiatalt.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

life.hu

Ilyennek látja a magyar településeket a mesterséges intelligencia

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát