Létrehozva: 2018.08.29.

Magyar innováció kapott díjat a szingapúri expón

Az év innovatív terméke díjat érdemelte ki egy magyar tulajdonú cég, a BlockBen új blockchain alapú platformja és BlockStock kriptovalutája. Az elismerést a szingapúri Crypto Currency Expón, a befektetõk, cégek, bankárok, fintech cégek egyik legnagyobb rendezvényén adták át a múlt héten. A BlockStock kriptovalután keresztül a BlockBen Platform megújítja a kriptovaluták piacát.

Szerző RIPOST

Az „Innovatív Termék 2018 Díjat" a BlockBen egyik alapítója és vezérigazgatója, Bodnár Viktor vette át Szingapúrban. A magyar tulajdonú cég vezetője azt mondta:

a BlockStock jelentősen különbözik a versenytársaktól, mert aranyletét áll mögötte, és nem bányászható, ezt ugyanis a cég már megtette.

Ezeknek köszönhető – folytatta Bodnár Viktor –, hogy a platform stabil, amely képes akár másodpercenként több tízezer tranzakciót végrehajtani.

A BlockBen tulajdonosai olyan platformot akartak kialakítani, amin korlátlan számban lehet létrehozni kriptovalutákat, és a tranzakciók jóváhagyását egy különleges eszköz végzi – a BlockStock.

"A BlockStock-ot úgy kell elképzelni, mint a rendszer motorját, a BlockBen platformot pedig úgy, mint egy szabályozott, „Enterprise" Etheriumot. Különleges, egyedi struktúrákat tudunk megvalósítani, ezt szemléltetik saját kriptóink is" – tette hozzá Bodnár Viktor. 

A cég a díjat a platform üzleti modelljéért és technológiai hátteréért érdemelte ki. A BlockStock egyesíti a kriptovaluták két nagy típusának előnyeit: az aranyalapnak köszönhetően stabil, azonban az üzleti modelljének köszönhetően szinte korlátlan növekedési potenciállal rendelkezik. A platformon létrehozott kriptovaluták alapja az aranyon túl bármilyen stabil valós eszköz lehet, akár egy értékes festmény is kriptovalutává alakítható.

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

MANI

Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

MANI

SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

MANI

Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor