Létrehozva: 2018.01.31.

Rémisztő pillanatok, kórházba vitték a népszerű magyar focistát

Az egyik edzésen vért köpött Szabó László, egybõl tudta, nagy a baj. Gyors segítség nélkül életveszélybe is kerülhetett volna.

Kórházba kellett rohanni Szabó Lászlóval, miután a labdarúgó NB II-ben szereplő Sopron játékosa az egyik edzésen vért köpött. Az orvosok aztán kétoldali tüdőgyulladást és -embóliát állapítottak meg nála.

A soproni csapat már javában készül a tavaszi bajnoki rajtra, de egy ideje a közönségkedvencnek számító Szabó nélkül, akit már szubintenzív osztályon kezelnek.

„Az egyik edzésen nem éreztem jól magam, köpnöm kellett és nagy meglepetésemre vért láttam benne. Tudtam, hogy ezt nem tudom elbagatellizálni, egyből szóltam a csapatunk orvosának, aki azonnal behozott a kórházba. Mint utólag kiderült, nagyon jól döntöttünk”emlékezett vissza a történtekre a futballista, aki nemsokára 28 éves lesz.

Ha nem sietnek, akkor nagyobb bajba, akár életveszélybe is kerülhetett volna Szabó.

„A vizsgálatok első fázisában megállapították, hogy kétoldali tüdőgyulladásom van, majd a tüzetesebb MRI-vizsgálat kétoldali embóliát is diagnosztizált a tüdőlebenyek alsó részén a hajszálerekben. Szerencsémre időben észlelték a bajt” – mesélte a játékos, akit nagyon szeretnek Sopronban, rengetegen érdeklődnek az egészsége felől.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

hirtv.hu

AZ iráni támadást követően magasabb fokozatra emelték a terrorkészültséget hazánkban

mindmegette.hu

Főznél valami jót ebédre? Íme, egy tuti menüsor a vasárnapi menühöz

vg.hu

Kihirdették az új üzemanyagárakat: szerdától drágítanak a kereskedők, de csak óvatosan

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Elhunyt Magyarország örökös bajnoka

OLDALVONAL

Tragikus hirtelenséggel hunyt el a magyar focista, kerti munka közben érte a halál

OLDALVONAL

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

OLDALVONAL

Dráma az edzésen, újra kellett éleszteni a magyar válogatott sportolót