Létrehozva: 2017.05.15.

Botrány a magyar fociban, visszaszólt a bukott kapitány

Megvédte egykori játékosait Pintér Attila, szerinte nem bennük kéne keresni a hibát.

Pintér Attila irányításával remekelt a Mezőkövesd az ősszel, amely az ötödik helyen várhatta a téli szünetet. Aztán edzőcsere volt a klubnál, Pintér a Puskás Akadémiához került, a helyére érkező Szivics Tomiszlavval viszont nagyon nem ment a csapatnak, most éppen a kiesés ellen harcolnak. Szivics szerint a játékosok nem elég jók, Pintér szerint ez nem igaz.

„Sajnos azt kell mondanom, hogy ez nem NB I-es keret”mondta Szivics nem sokkal a menesztését követően, hozzátéve, a mezőkövesdi időszaka igazi rémálom volt.

Ezekre a szavakra reagált most Pintér az M4 Sport Góóól! 2 című műsorában. Szivics nevét egyszer sem említette konkrétan, de egyértelműen rá célzott, amikor megvédte egykori játékosait.

„Nem nagyon szeretnék az utódommal foglalkozni, csak a tényekre hagyatkoznék. Hangzatos dolog volt azt mondani, hogy jobb eredményeket fognak elérni, ennek ellenére ebben a félszezonban ők kapták a legtöbb gólt, és ők rúgták a legkevesebbet. Nem a játékosokban kellene keresni elsősorban a hibát, ők bebizonyították, hogy egy Ferencvárost vagy Videotont is le tudnak győzni, ez egy nagyon jól összerakott csapat volt.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tízezrek tartják őrült nyomás alatt Marco Rossit

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó