Létrehozva: 2017.08.31.

Sorsdöntő meccs, Storck állásával játszanak ma este Dzsudzsákék

Ha nem sikerül megverni Lettországot, akkor komoly bajba kerülhet a német kapitány.

Csütörtök este Lettország ellen folytatja a 2018-as vb- selejtezősorozatot a magyar labdarúgó-válogatott. Bernd Storck csapata most először játszik az Andorrában elszenvedett szégyenteljes vereség óta, a kapitányért is játszanak a futballisták.

A magyar csapat elképesztően pocsék formában volt az elmúlt időszakban, az előző négy meccsét kivétel nélkül mind rúgott gól nélkül veszítette el, vagyis 360 perce gólképtelenek Dzsudzsákék. Most viszont nagyon kéne a gól valakitől, mert egy újabb vereség után nem tudni, mi menthetné meg Storckot.

A német kapitány négy támadót hívott meg a lettek és a portugálok ellen készülő keretbe: Szalai Ádámot, Böde Dánielt, Priskin Tamást és Eppel Mártont.

Itt jön a gond, a keretbe behívott csatárok ugyanis finoman szólva sincsenek kirobbanó formában. Az első számú támadó, Szalai Ádám pár hete megsérült, ezért nem is játszott sokat ebben az idényben, gólt nem is szerzett még (legutóbb májusban volt eredményes).

Szalai mellett Böde Dániel, Priskin Tamás és Eppel Márton játéka jöhet szóba a csatároknál. Egyikük sem szórta a gólokat az NB I-ben mostanában, egy-egy gólt szereztek mind a hárman augusztus hónapban.
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó