Létrehozva: 2018.03.13.

Hoppá, tényleg elveszítheti edzőjét a Ferencváros!

A Hamburg nyáron megpróbálhatja hazacsábítani Thomas Dollt. A német edzõt 2019 nyaráig köti szerzõdés a Fradihoz.

A Nemzeti Sport a Bild információjára hivatkozva arról ír, hogy nyáron hazatérhet Németországba a Ferencváros labdarúgócsapatát irányító Thomas Doll.

A Hamburg elég egyre kilátástalanabb helyzetbe kerül, a csapat a legutóbbi 13 bajnokijából egyet sem tudott megnyerni, és már csak az utolsó előtti a Bundesligában. Nagy meglepetés lenne, ha a patinás klub elkerülné a kiesést. Az biztos, hogy az idény végéig Christian Titz utánpótlástréner irányítja a csapatot, de nyártól nagy változások várhatóak az együttesnél.

Itt jön a képbe Doll, aki a Bild szerint az első számú jelölt a kispadra, amit erősít, hogy a szurkolók körében is nagyon népszerűnek számít a Ferencváros jelenlegi szakvezetője. Doll edzőként 2005-ben Intertotó-kupa-győzelemig vezette a Hamburgot, egy évvel később bronzérmes lett a csapattal a Bundesligában.

Az ügyet nehezítheti, hogy Dollnak 2019 nyaráig érvényes szerződése van a Fradinál, vagyis a németeknek fizetniük kéne azért, hogy megszerezzék maguknak a trénert.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Ukrajna érdemrenddel tünteti ki Alain Delont

metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát