Létrehozva: 2017.08.26.

Bombahír, sztárcsapatok ellen küzdhet a magyar focitehetség?

Ehhez már csak annyi kell, hogy a Puskás Akadémia elengedje Ciprusra. A vételárról már nem kell vitatkoznia a kluboknak.

Sallai Roland, a Puskás Akadémia labdarúgója mindenben megegyezett a ciprusi APOEL Nicosiával. Ha a két klub is megegyezik, akkor Sallai igazi sztárklubok ellen játszhat a Bajnokok Ligájában.

„Hetek óta tárgyalásban állunk az APOEL elnökévelmondta a Nemzeti Sportnak Sallai ügynöke, Geraszimosz Zapatinasz. – Büszkén mondhatom, hogy a nicosiai klub első embere lelkesen, szinte rajongással beszélt Sallairól. Így aztán viszonylag gyorsan sikerült is megállapodnia a játékosnak és a klubnak, minden részletben megegyeztek.”

„Úgy vélem, hogy a két klub is dűlőre juthat egymással, akár már 24 órán belül. Mi legalábbis ezért dolgozunk. Annyit még elárulhatok, hogy a vételár már nem vita tárgya, inkább a kifizetés módjáról és idejéről folyik az egyeztetés” – tette hozzá Zapatinasz.

Ha létrejönne a transzfer, akkor Sallai bemutatkozhatna a Bajnokok Ligájában, mégpedig a főtáblán! Az APOEL dolga nem lesz egyszerú a csoportkörben, ellenfélnek ugyanis a Real Madridot, a Borussia Dortmundot és a Tottenham Hotspurt kapta meg. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

A húsvéti szent három nap: ebben a felfokozott állapotban jó lesz elcsendesedni

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Magyar Péter akciózásai bepörgették a mém-gyárakat

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

travelo.hu

Hozd vissza ezt a finom hagyományt a húsvéti asztalra!

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó