Létrehozva: 2017.08.26.

Magas a vérnyomásod? Kiderült, mennyi kávét ihatsz!

Magas vérnyomással élsz, de szereted a kávét? Vajon mennyit ihatsz belõle anélkül, hogy féltened kellene az egészségedet? Esetleg térj át teljesen a koffeinmentes változatra?

A koffein akut vérnyomásemelő hatását több vizsgálat is bizonyította, ez a hatás azonban a legtöbb vizsgálat szerint rövid távú. Épp ezért az ajánlások sem egyértelműek azon a téren, hogy szabad-e kávét inniuk azoknak, akik magas vérnyomással élnek, vagy teljesen le kell mondaniuk erről az italról.

Egy vizsgálat szerint például 200-300 milligramm koffein, azaz egy-másfél csésze kávé 8,1 Hgmm-el emelte a szisztolés, 5,6 Hgmm-el a diasztolés vérnyomást, és ez a hatás a kávé elfogyasztását követő egy órán keresztül állt fenn. A vérnyomás azonban csak három óra elteltével állt vissza a kiindulási értékre. Más kutatások szerint az agyi katasztrófa előfordulása épp a kávéivók között volt a legalacsonyabb.

Megint más vizsgálatok viszont azt mutatják, hogy még a viszonylag kismértékű magas vérnyomással rendelkező, fiatal, legfeljebb 45 éves betegek között is növeli a szívroham kockázatát a kávéivás, ráadásul a koffein a magas koleszterinszint, illetve a cukorbetegség kialakulásának veszélyét is növeli.

A koffeinre ráadásul nem mindenki reagál egyformán.  A CYP1A2 genotípus dönti el, hogy valakinek gyors vagy lassú a koffein-anyagcseréje. A kockázat elsősorban a lassú koffein-anyagcseréjű magas vérnyomásúak körében nő jelentősen, mivel ők hosszabb ideig vannak kitéve a koffein hatásának.

A szakértők egyetértenek abban, hogy a legtöbb esetben magas vérnyomás esetén sem kell teljesen lemondani a kávéról. Általában azonban napi 1-2 csésze kávé, azaz 300-350 mg koffein még komolyabb veszélyek nélkül elfogyasztható. Ezt azonban a betegnek minden esetben meg kell beszélnie a kezelőorvosával, és betartani az orvos utasításait. Azt is érdemes figyelni, hogyan reagál a szervezeted a kávéra. Ha nem érzed jól magad tőle, inkább térj át a koffeinmentes italra - bár azt is érdemes tudni, hogy minimális mennyiségű, kilónként 1 gramm koffein a koffeinmentesként hirdetett termékekben is van.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Itt az idő, most készíts gyógyító fenyőrügy szirupot

MEDICINA

„Óriási következményei vannak” - figyelmezteti az orvos a zuhany alatt pisilőket

MEDICINA

Vajon tényleg leszámol a Jerikó rózsa és a mandulagomba a rákkal?

MEDICINA

Kiderült, hogy hány percig szabad zuhanyozni ahhoz, hogy sokáig egészséges maradhass

MEDICINA

Óriási hiba: ezért ne forrald fel soha újra a vizet

MEDICINA

Tedd fazékba a rozmaringot, és nem bánod meg