Létrehozva: 2019.05.16.

Örömhírt jelentett be a TV2, nagy dobásra készül a csatorna

Burak Özcivit és Fahriye Evcen, a török televíziós sorozatok szupersztárjai a fõszereplõi a Madárka címû új szériának, amely május 16-án délután indul a TV2 mûsorán.

Nem maradnak újdonság nélkül a TV2 nézői: a Madárka című török sorozat május 16-ától látható közvetlenül a Tények előtt, 16.45-kor a Szulejmán sztárjával, Burak Özcivittel a főszerepben.

Az eredetileg Calikusu című széria óriási siker volt Törökországban, így várhatóan a magyar nézők is kíváncsian követik majd a Resat Nuri Güntekin török író 1922-ben megjelent regénye alapján készült sorozatot. A történet egy fiatal, törékeny tanítónőről, Feridéről szól, akit Madárkának becéznek.

Korán elvesztette az édesanyját, ezért a nagynénje nevelte fel a saját gyermekeivel együtt. Feride és unokabátyja, Kamran civódása gyerekkoruk óta végigkíséri kapcsolatukat. Nem tudják azonban, hogy a sors talán pont emiatt közös jövőt szánt nekik...

A 2013-ben készült sorozat címszereplőjét Fahriye Evcen alakítja. A történet érdekessége, hogy a férfimodellből lett sorozatszínész itt találkozott vele először, és a török álompár szerelme szinte a nézők szeme láttára bontakozott ki a forgatáson.

Azóta is élénk figyelem övezi közös életüket Törökországban, 2018-ban kötöttek házasságot és Fahriye néhány hete adott életet első gyermeküknek. Kisfiuk, Karan első fotóira már óriási licitálás indult a török lappiacon.

A két főszereplő magyar hangja Fehér Tibor és Györfi Anna lesz, és olyan kedvelt magyar színészek szinkronizálták a sorozatot többek között, mint Kőszegi Ákos, Detre Annamária, Ullmann Mónika, Zámbori Soma, Ember Márk, Simon Kornél, Sáfár Anikó és Vándor Éva.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

mandiner.hu

Így örült a magyar győzelemnek a Puskás Arénában Orbán Viktor (VIDEÓ)

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell