Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.09.13.

Macron reformja kiverte a biztosítékot a franciáknál

Hatalmas tömegek vonultak utcára azért tavaly õsszel, hogy tiltakozzanak az akkori francia elnök, Francois Hollande munkajogi reformja ellen. Emmanuel Macron, az új francia elnök hasonló terveket dédelget, az emberek emiatt ismét utcára vonultak.

Több tízezer embert sikerült utcára hívnia a legradikálisabb szakszervezetnek Franciaországban. Több nagyvárosban is megteltek az utcák, összesen több tízezren demonstráltak a francia elnök által tervezett munkajogi reform ellen. A megmozdulás nem mindenhol sikerült békésre, Párizsban például rendbontók zavarták meg az amúgy békésnek szánt felvonulást.

Többen a hatóság embereivel is összecsaptak, mások pedig kirakatokat törtek be és hirdetőtáblákat rongáltak meg.

A tervezett reformokkal Emmanuel Macron a magas munkanélküliség ellen próbál valamit tenni. A francia államfő által javasolt változtatások szerint egyszerűbbé válna az alkalmazottak elbocsátása és felvétele. Macron úgy véli, ez az alapja annak, hogy rugalmasabbá tegyék a munkaerő piacot, és reményei szerint így sikerülne 9,5-ről 7 százalékra csökkenteni a munkanélküliséget 2022-ig, az elnöki ciklusa lejártáig.

A szakszervezetek persze nem így gondolják, és attól tartanak, hogy az intézkedések lehetőséget nyújtanak a nagyobb cégeknek az alkalmazottaik tömeges elbocsájtására. A francia emberek is tisztában vannak vele, hogy bizonyos reformokra valóban szükség van, de többségük szerint ebbe beletörhet az elnök bicskája, akinek a népszerűsége július óta drámai mértékben zuhant.

Macron bejelentette, hogy nem futamodik meg, és biztosan nem enged az utca nyomásának. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány