Létrehozva: 2018.01.03.

Gyászban Hajdúszoboszló: Ma temetik a hármas ikrek édesanyját

Ma vesznek végsõ búcsút szerettei a hármas ikrek édesanyjától, Fábián-Hüse Nikolett-tõl Hajdúszoboszlón. Az önkormányzat a temetés költségeit magára vállalta, az özvegynek és a babáknak pedig 300 ezer forint gyorssegélyt utalt.

Örök nyugalomra helyezik Fábián–Hüse Nikolettet, a hármas ikreknek életet adó édesanyát. Mint arról a %Ripost% beszámolt, tragédia történt decemberben, mikor az asszony császármetszéssel világra hozta Mirát, Lénát és Milánt. Összeomlott az anyuka keringése, és a műtőben életét vesztette. Férje, Fábián Tamás végig ott volt mellette, a karjaiban halt meg szeretett felesége. A Tündérkör Alapítvány gyűjtésbe kezdett, lapunk információi szerint eddig 45 millió forintot sikerült összegyűjteni a félárván maradt hármasikreknek. A magára maradt édesapa a nagyszülőkre támaszkodik, emellett pszichológus segít a trauma feldolgozásában.

- Édesanyám és anyósom is mellettünk áll, látogatják a babákat, de rengeteg kérdésre választ kell találnunk – mondta korábban az özvegy a %Ripost%-nak.

A munkahelyére biztosan nem térhet vissza, hiszen kamionosként dolgozott, ami a három pici mellett lehetetlen. - Megpróbálom összeszedni magamat, a gyerekekkel foglalkozni. Most szükségem van időre, hogy meggyászoljam a feleségemet – mondta a %Ripost%-nak korábban Tamás.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább