Létrehozva: 2018.02.03.

Műkézre gyűjt, hogy szakács lehessen a magyar fiú

"Csak elõre!" - vallja Gál Zoltán, aki fél éve egy brutális baleset miatt elvesztette mind a két kézfejét, mégsem adta fel az álmait. Mint mondta: az élet lelassította, megtorpant, de újratervezte magát és felállt.

Mintha nem történt volna semmi, úgy éli az életét a kézfejét elvesztő Gál Zoltán. Elképesztő magabiztosság és jókedv jellemző a korábban séfként dolgozó fiatalra, akit elgázolt egy villamos a budapesti Boráros téren. Bár a tragédia megnehezíti az életét, ő nem szeretné feladni álmai munkáját, a főzést. Ehhez viszont szüksége van segítségre – most műkézre gyűjt.

A korábban szakácsként dolgozó 26 éves fiatal mindent megtesz azért, hogy megszerezze a protézist, hogy ismét tizenkét órában talpon lehessen egy étteremben, és megfőzhesse vendégeinek a legfinomabb ételeket.

Bár fél év telt el azóta, a baleset minden pillanatára emlékszik.

– Aznap nem volt semmi sem rendben, éreztem, hogy valami baj van velem. A legegyszerűbb munkafolyamat sem úgy sikerült, ahogy mindig. Mindig hajnali 1 óra környékén szoktam elhagyni a munkahelyemet, az éttermet, de most valamiért este 11 volt, amikor elindultam haza.

Éppen a Boráros térnél akartam átkelni a villamos síneken, amikor megbotlottam és beestem. Amikor négykézlábra támaszkodtam és oldalra néztem, láttam magam mellett a villamost.

Görgetett maga előtt és beszorultam alá. Amikor magamhoz tértem, éreztem, hogy nagy a baj. Sikerült kikúsznom alóla, de láttam, hogy ömlik belőlem a vér, és a kezem szétroncsolódott – emlékezett vissza a tragédiára Zoli.

A fiatal séf szeretné felvenni a villamosvezetővel a kapcsolatot, mert úgy értesült róla, hogy őt is nagyon megrázta az eset és információi szerint sokáig nem is volt munkája.


– Azért szeretném látni őt, hogy megbeszéljük azt, ami történt velünk. Én egyáltalán nem haragszom rá, hiszen nem tudta volna elkerülni a balesetet

– mosolygott Zoli.

A séf most műkezekre gyűjt. Nincs egyszerű dolga, mert egy profi protézis akár 15 millió forintba is kerülhet. Ám addig sem hanyagolja a főzést, amíg eléri a célját, hiszen amikor csak tud, otthon is a tűzhely mögé áll és alkot – kézfejek nélkül.
– Imádok főzni, ezért elképzelhetetlen, hogy ne használjam otthon a konyhát. A könnyű dolgokat megcsinálom, levest főzök és csirkét is aprítok – már ez boldoggá tesz!


Zoli elmondta, hogy számára is elképesztő, de mostanában megőrülnek érte a nők: rengetegen szeretnének vele ismerkedni a balesete óta. Mint mondja, azóta nagyon sok jókívánságot kapott, amiért nagyon hálás. Reméli, ha mással is hasonló történik, erőt merít a példájából, és képes lesz büszkén sétálni az utcán. Éppen úgy, ahogyan ő is teszi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin