Létrehozva: 2018.12.14.

Ijesztő: tehetetlen a magyar sztáranyuka, a rendőrség segítségét kéri

A luxusfeleséget és férjét telefonon zaklatják. A pénzükre vadásznak.

Szélhámosok zaklatják Vasvári Vivient, aki feljelentést tesz a rendőrségen!

A luxusfeleséget telefonon keresték fel és azt mondták neki, hogy komolyabb összegre tett szert egy játékban, és a cégnek szüksége van a bankkártya-adataikra, hogy átutalják a megnyert összeget. Vivien először belesétált a csapdába, ám annyi lélekjelenléte volt, hogy egy olyan számla adatait adta meg, amin alig volt pénz.

"Már többször hívtak engem és Fecsót is, de az egész úgy kezdődött, hogy jött egy, természetesen rejtett számról érkező hívás. Egy férfi nagyon meggyőzően felvázolta, hogy nyertem négyszázezer forintot az egyik pláza játékában. Olyan ügyesen csavarta a szavakat, hogy elsőre be is dőltem. Mivel volt bennem bizonytalanság, megadtam egy nem használt bankkártyám adatait."

Ahogy megkapták a szükséges számokat, bontották a vonalat. Akkor kapcsoltam, hogy ez biztos csalás, ezért rögtön jeleztem a banknak, hogy zárolják a számlát.

"Nagyon kitartóak voltak, ugyanis kis idő múlva, nyilván, amikor nem tudtak pénzt levenni, visszahívtak, hogy valami nincs rendben, kellene nekik egy másik kártya. Na, akkor én vágtam le a telefont" – mesélte a Blikknek Vivi.

A szélhámosok nem adták fel, azóta is hívogatják különböző trükkökkel őt és a férjét is.

"Hiába küldjük el őket melegebb éghajlatra, nem szállnak le rólunk!"

Szám nélkül ez szinte lehetetlen, de elhatároztam, feljelentést teszek, mert ez tarthatatlan

– szögezte le Vivien.

Dr. Kamarás Péter ügyvéd szerint fontos, hogy Vivien valóban a rendőrséghez forduljon.

"Nem szabad felülni a furcsa megkereséseknek. Ám, ha megtörtént a baj, első körben a bankhoz kell fordulni, ahogy a hölgy is tette. Le kell tiltani a számlát, illetve kérni, hogy figyeljék az esetleges tranzakciókat. Ezen felül a rendőrségen is érdemes feljelentést tenni. Ez fontos lehet, ugyanis a hatóságok már tudhatnak a konkrét csalókról" – mondta a jogi szakértő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője - fotók

borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

mandiner.hu

Giorgia Meloni: Ami Brüsszelben történik, az megdöbbenéssel tölt el bennünket

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

SZTÁRDZSÚSZ

„Nem akarom túlnőni Lacit” – Lukács Laci miatt nem akarta vállalni a Kincsvadászokat a Tankcsapda dobosa

SZTÁRDZSÚSZ

Nem kertelt Kőgazdag Metta, megmondta a véleményét a Next Top Model Hungaryról