Létrehozva: 2017.04.29.

Odaszúrt Zidane-nak a Real Madrid legendája

Az egykori csapattárs ennek ellenére hisz a francia trénerben.

Luis Figo, a Real Madrid egykori játékosa bár szurkol a klubnak, mégsem tudja kijelenteni, hogy a Zidane-csapat bajnok lesz. A portugál sztár a spanyol Marcának nyilatkozott, az interjúban főleg a fővárosi csapat szerepléséről volt szó. 

“A Real Madrid sorsa továbbra is a saját kezében van, és nem hiszem, hogy bármin is változtatniuk kéne. Zizouval a kispadon nagyon jól végzik a dolgukat, és bízniuk kell a hátralévő mérkőzésekben” - nyilatkozta az aranylabdás sztár.

E kijelentés után furcsa, hogy akkor Figo miért nem hisz a madridiak bajnoki címében...

A korábban a Barcelonában is megforduló játékost az El Clásicoról is kérdezték, amelyet a katalán csapata az utolsó pillanatban nyert meg. A lap főleg arra volt kíváncsi, a királyi gárda miért támadott ki a találkozó utolsó perceiben, Figo kitérő választ adott.

"Történt, ami történt, nincsen idő ezen túl sokat rágódni. Könnyű utólag okosnak lenni, de ismerem a stadion légkörét, a Real Madrid értékeit, és itt mindig a győzelem az elsődleges cél.”

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját