Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.02.19.

Világsztár párt talált magának Babos

A duó játszott már együtt korábban. Szép sikert értek el.

Nem kisebb névvel, mint Lucie Safarovával közösen indul majd Babos Tímea a budapesti női kemény pályás tenisztornán. A cseh teniszező nemrég Bethanie Mattek-Sandsszel az oldalán megnyerte a 2017-es Australian Opent, a női páros világranglistán pedig az előkelő nyolcadik helyet foglalja el. Fájó emlék, de épp a cseh-amerikai páros búcsúztatta a Pavljucsenkovával induló Babos Tímeát az ausztráliai versenyen, pedig a magyar teniszező jól kezdett.

A páros egyébként már játszott együtt, legnagyobb sikerük egy 2014-es sydney-i tornagyőzelem volt, tehát minden esélyük megvan a sikeres szereplésre jövő héten a BOK (volt Syma) Csarnokban.

Safarova egyébként volt már top 10-es játékos egyéniben és párosban is, előbbiben az 5., utóbbiban a 4. hely a legjobbja. Eddig hét egyéni és 12 páros trófeát gyűjtött össze, 2014-ben Wimbledonban elődöntőt, míg 2015-ben a Roland Garroson döntőt vívott. Bethanie Mattek-Sandsszel együtt négy GS-címet nyertek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

magyarnemzet.hu

A CIA vezetője szerint Ukrajna idén elveszítheti a háborút

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét