Létrehozva: 2018.10.11.

Lövöldözésbe keveredett a Megasztár énekese: elmondta, mi történt

Lelkileg megviselte Nyári Kálmánt, hogy két napot egy rendõrségi fogdán kellett töltenie. A zenész a fiával és az unokaöccsével a múlt szombaton keveredett utcai balhéba...

A Megasztár egykori versenyzője először mesélt arról, mi vezetett a balhéhoz, illetve mi történt azon az éjszakán.

A történet előzménye, hogy az apósomék felújítják a lakásukat, és megkértek, küldjek mestereket. Ajánlottam egy villanyszerelőt, aki hozott egy festőt is magával. Utóbbi nagyon hanyag, rossz munkát végzett, pedig kapott kétszázezer forintot, amit én szóvá tettem – emlékezett vissza Nyári.

Azt mondta, korrigálja a hibákat. A pénzt megkapta, de az ígéretét nem tartotta be, nem fejezte be a munkát. Ezért összevesztünk, ám végül hagytam, inkább vesszen a pénz is, nem vitázom telefonon tovább ezzel az emberrel.

Múlt szombat este egy társaságnak énekelt Nyári Kálmán, amikor több üzenetet kapott a festőtől. Úgy gondolta, jobb, ha személyesen tisztázzák a helyzetet, ezért találkozót beszéltek meg. A zenész nem egyedül ment, vele tartott fia, ifjabb Nyári Kálmán, illetve az unokaöccse is.

Amint kiszálltunk, nekünk estek, verekedés alakult ki. Aztán az egyikük elordította magát: hozd a kést! Erre a fiam annyira megijedt, hogy elővette a nála lévő gázpisztolyt, majd rálőtt a festőre – mesélt a részletekről a Blikknek a zenész. – Hiba volt elsütni a fegyvert, de annyi Kálmánka mentségére szól, hogy pánikba esett. Ezért vállaljuk a felelősséget. A lövés után autóba ültünk és hazatértünk. A rendőrségre másnap mentünk be, ahol mindent elmondtunk őszintén. Ma már tudom, hiba volt nem azonnal odahajtani, de akkor, felfokozott idegállapotban másképpen döntöttem – tette hozzá Kálmán. – A család és a zene az életem, soha nem voltam hasonló szituációban. A kapitányságon korrektül bántak velünk, de szörnyű volt bezárva lenni, hiszen egyikünk sem volt még büntetve.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán