Létrehozva: 2017.03.27.

Fia születik a magyar sztárpárnak!

A népszerû énekes elmondta: a gyönyörû színésznõ biztos benne, hogy fiúgyermeknek ad majd életet.

Gyümölcsözőnek bizonyul Földes Eszter és Lovasi András szerelme: a Kiscsillag zenekar új albumát bemutató színházi előadást, a Semmi konferenciát közösen hozták létre. A szín­padon is nagyszerűen működik együtt a házaspár.

"Én vagyok kettőnk közül a jóval idősebb, de nekem is új és érdekes az, hogy olyan társam van, aki egyben alkotótárs is – amiből a hétköznapokban adódnak nehézségek is, de alapvetően klassz érzés"- kezdte az énekes a Borsnak.

"A munka és a magánélet szétválasztására nem törekszünk tudatosan, maguktól helyrebillennek a dolgok. Ha például közösen próbálunk, akkor utána az autóban még fél órán át arról van szó, míg vissza­zökke­nünk ma­gunkba, ennek van egy természetes dinamizmusa" - folytatta a színésznő, aki már most biztos benne: gyermekük kék szemű lesz és fiú.

Nagyon klassz gyerekünk lesz. Eszternek határozott képe van arról, hogy miként lesz egy gyerekből normális felnőtt. Szerintem azért lehetnek meglepetések, sokféle gyerek van, és nem mindenkire lehet ugyanazt a receptet ráhúzni.

Az viszont biztos, hogy egy gyereknek az a legfontosabb, hogy a szüleit ne tétova, bizonytalan alakoknak lássa, hanem olyanoknak, akik pontosan tudják, mit és hogyan akarnak csinálni, és ké­pesek szeretettel teli légkört biztosítani neki. Ezenfelül az, hogy szigorú vagy kevésbé szigorú a szülő, teljesen mindegy" - mondta Lovasi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Elüldözi Németországból az idegengyűlölet a szakképzett külföldi munkásokat

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

travelo.hu

A magyarok körében is nagy kedvenc úti cél jövő héten turistaadót emel

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

FÜLES

Kudarcba fulladt Dobó Ági nyaralása, megtudtuk, mi történt