Létrehozva: 2017.06.15.

"Nem fogjuk túlélni, szeretlek!" - utolsó üzenetek a pokoli toronyból

Egyre nõ a halálos áldozatok száma, sokan még mindig nem kerültek elõ a szerda hajnali tragédia óta.

Szerdán hajnalban gyulladt ki és órák alatt teljesen kiégett a nyugat-londoni Grenfell-toronyház. Mikor a lángok felcsaptak a második emeleten – valószínűleg egy zárlatos hűtőszekrény miatt –, a lakók többsége éppen az igazak álmát aludta. A tűz pillanatok alatt elterjedt a 27 emeletes épületben. A hatóságok 17 halottról tudnak, valamint arról, hogy a legfelső három szinten lévőknek esélyük sem volt a túlélésre. 50 embert még mindig eltűntként kezelnek – ők valószínűleg már sosem kerülnek elő élve…

 

Azok, akik a tűz idejére az épületben rekedtek, valószínűleg tisztában voltak vele, hogy a segítség már nem tud időben megérkezni. Ezért többen is felhívták szeretteiket, miközben a füst és a lángok egyre közelítettek feléjük.

„A szomszédom lányát felhívta az egyik barátnője, és elmondta neki, hogy nem fogják túlélni a tragédiát, és azt kérte, hogy mindig emlékezzen rá: nagyon szerette”

– mesélte zokogva a 42 éves Hulya, aki a toronyház közelében élt.

 

Egy másik nő is a barátnőjéről mesélt, akiről már órák óta nem hallott: utoljára a nő egy üzenetet küldött, amiben a bocsánatát kérte, és elbúcsúzott. A nő két kicsi gyerekével a 24. emeleten élt, a férje csak egy véletlennek köszönhetően nem volt szerdán hajnalban a pokoli toronyban….

 

Az eltűntek között vannak teljes családok is, de sok esetben néhány ember kijutott a lakásokból, míg rokonaik az épületben ragadtak. Egy anyuka például hat gyerekével menekült ki a lángoló pokolból, a kormos utcán viszont azt vette észre, hogy csak négy kicsi jutott ki, a másik kettőről azóta sem tud semmit. A 21-en élő Marcio Gomesnek viszont szerencséje volt: ő terhes feleségét és két lányát mentette ki a házból, de a földszinten azt vette észre, hogy Luana, a nagyobbik lány nincs vele. Egy tűzoltó segítségével azonban megtalálta a lépcsőházban az ájult tinilányt, így a család megmenekült.

 

200-nál is több tűzoltó vette fel a harcot a lángokkal: néhányan 8-12 órán át küzdöttek a perzselő hőségben a lakók életéért. Az egyik tűzoltó szerint a pokoli torony a 9/11-es terrortámadás pusztítására emlékeztette: az ikertornyok lángoltak hasonló módon, mint ez a békés lakóház. Terry 27 éve szolgál tűzoltóként, de azt mondja, ilyen pusztítást még sosem látott. Néhány kollégája nem is bírta, a pihenőidőben zokogva borultak a földre.

 

Az áldozatok azonosítása hosszú időt fog igénybe venni, addig számtalan család reménykedik abban, hogy a rokonaik túlélték a tüzet – de sokan csak a borzalmas hírrel fognak szembesülni. Egy lakó, a 43 éves Omega Mwaikambo le akarta rövidíteni a bizonytalanság időszakát, ezért az egyik halálos áldozat zsákját felnyitotta, és fotókat készített a halottról, majd a képeket feltöltötte a Facebookra – abban a reményben, hogy valaki azonosítani tudja majd az áldozatot. A férfit halottgyalázás miatt őrizetbe vették.

 

A toronyház környékét még mindig hamu és törmelékek borítják, szemtanúk és lakók várják megpörkölődött ruhákban az újabb híreket. A közeli utcákat ellepték a segítőkész emberek: ételt-italt, ruhákat és játékokat hoztak a túlélőknek és a tűzoltóknak, miközben a 72 sebesültet 6 különböző kórházban ápolják. A tömegben pedig egyre többen azt mondják: a tragédiát megelőzhették volna, ha a toronyház átépítésekor a biztonságra is odafigyelnek…

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért