Létrehozva: 2017.06.20.

Újabb merénylet Londonban: muszlimok közé hajtott egy fehér férfi

Hétfõn hajnalban újabb halálos gázolásos merénylet érte Londont - ezúttal azonban a muszlimok célponttá váltak, és egy fehér férfi vezette a gyilkos furgont.

A merénylő a Finsbury Park mecsetje előtti tömegbe hajtott bele: a muszlimok épp a ramadáni esti imádság után indultak volna haza, mikor közéjük robbant a Cardiff közeléből bérelt furgon.

 

A támadásban egy idősebb férfi meghalt, nyolc embert pedig kórházba szállítottak. A merénylőt a szemtanúk tartóztatták fel, míg a rendőrök kiértek: egyelőre annyit lehet tudni róla, hogy egy 48 éves fehér férfi, aki az autóból kiszállva azt üvöltözte:

„Minden muszlimot meg kell gyilkolni! Megölhettek engem, én már elvégeztem a feladatomat. Azért jöttem, hogy muszlimokat öljek”

A férfit elmeorvosi vizsgálatnak is alávetik, arca nem tükrözött érzelmeket, csak csókot dobált az embereknek. A tömeg egy része meg akarta lincselni a gyilkost, de egy imám, Mohammed Mahmoud megvédte és lecsillapította őket, így a férfit sértetlenül adták át a rendőröknek. Theresa May közölte, hogy az esetet potenciális terrortámadásként kezelik, és rendkívüli ülést hívott össze.

 

Bár a támadás híre mindenkit meglepett, valójában jó ideje lógott már a levegőben egy ilyen akció. Az Egyesült Királyság az utóbbi három hónap három terrortámadása óta egy puskaporos hordóvá változott, aminek egyre rövidebb lett a gyújtózsinórja. A két londoni és az egy manchesteri terrortámadásban összesen 35 ártatlan ember halt meg, és mind a három esetben radikális muszlimok voltak a merénylők. Az országban nagyon nagy számban élnek muszlimok, Birmingham és Manchester a szélsőségesek gyűjtőhelyévé vált. Ráadásul sokan évekkel ezelőtt Szíriába utaztak, hogy az Iszlám Állam soraiban harcoljanak, ám a terrorszervezet külföldi harcosai nagy részét hazaküldte már, azzal az utasítással, hogy öljenek meg annyi „hitetlent”, amennyit csak tudnak.

 

Eközben országszerte egyre erősebbek lettek a nacionalista hangok: míg korábban a szélsőjobboldali aktivisták a lengyel és román bevándorlókkal akartak leszámolni, addig a terrorfenyegetettség aranykorára a dühük már a muszlimok ellen fordult. Múlt vasárnap például a UK against Hate (az Egyesült Királyság a gyűlölet ellen) nevű szélsőjobboldali csoport békés tüntetést szervezett Manchesterbe a május 22-i robbantás kapcsán – ám a demonstráció hamar elmérgesedett, a több száz tüntetők összecsapott a rendőrökkel, egy férfi pedig egy sült disznófejjel provokálta a muszlimokat. Számukra ugyanis a vallásuk tiltja a sertéshús-fogyasztást.

 

A terrortámadások kapcsán az Egyesült Királyságban élő muszlimok minden alkalommal leszögezték, hogy a terroristáknak semmi közük az iszlámhoz, kiforgatott vallási dogmákkal takarózva gyilkolnak, és csak tovább szítják a fezsültséget a különböző felekezetek között. Több száz imám tagadta meg, hogy eltemesse a manchesteri és a londoni terroristákat, mivel a tömeggyilkosok szerintük nem érdemlik meg a tradicionális muszlim temetést, hiszen sosem képviselték a vallás tanításait. A legfrissebb londoni merénylet azonban azt mutatja, hogy néhány civil már nem is akar különbséget tenni a békés, beilleszkedő muszlimok és a radikális iszlamista terroristák között.

És ki tudja, hányan fogják még követni…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

"Megfenyegetett a szomszéd, hogy reggel 7 és este 7 között legyenek csendben a gyerekek"

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt