Létrehozva: 2018.08.09.

Világbajnok franciával focizott a Vidi hőse

Fontos gólt szerzett Loic Nego, a Vidi francia légiósa a Malmö elleni labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezõmérkõzésen. A 27 éves szélsõ évek óta az NB I egyik legjobbjának számít, ami nem meglepõ, hiszen korábban igazi világsztárokkal játszott egy csapatban.

Loic Nego a 71. percben egyenlített a Malmö ellen a BL harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén. Ennek köszönhetően a Vidi számára elérhető közelségbe került a továbbjutás.

Griezmann oldalán lett Eb-győztes

Nego 2010-ben alapembere volt az U19-es Európa-bajnokságot nyerő francia válogatottnak. Többek között olyan csapattársai voltak, mint a nyáron világbajnoki címet szerző Antoine Griezmann (Atlético Madrid), Alexandre Lacazette (Arsenal) vagy Francis Coquelin (Valencia). Ugyanez a korosztály Negóval a soraiban egy évvel később a negyedik lett az U20-as vb-n.

A nyári oroszországi vb előtt arról kérdezték Negót, hogy ki lehet a franciák kulcsembere. Õ pedig a világ egyik legjobbjának számító jóbarátját nevezte meg.

Ha választanom kéne, akkor Griezmannt mondanám, nem azért mert a barátom, hanem mert nagyon lényeges tagja a csapatnak

– nyilatkozta Nego az NSO Tv-nek.

Nego gólja a Malmö ellen:

Tottival is edzett

Nego 2013-ban került az Újpesthez az olasz Romától, majd angol kitérő után 2015-ben igazolta le a Vidi. Azóta közel 120 mérkőzésen húzhatta fel magára a fehérvári klub mezét. A Románál egyébként a legendás Francesco Tottival is együtt edzhetett, de a felnőtt csapatban nem mutatkozott be tétmérkőzésen.

Rómában a nagycsapattal együtt edzhettem. Érdekességként megemlíteném, hogy a rutinos futballisták, a sztárok, Francesco Totti vagy Daniele De Rossi,

nem azt mondom, hogy lazsáltak, ám egyáltalán nem hajtották szét magukat a tréningeken, viszont a mérkőzéseken a maximumot nyújtották. Csodáltam a hozzáállásukat

– mondta el korábban a Nemzeti Sportnak Nego.

Tavaly hosszabbított a Vidivel

A Vidi tavaly decemberben hosszabbította meg Nego szerződését, a hírek szerint 2021-ig írt alá a francia légiós. Májusban a szerb Partizan szerette volna leigazolni. Amennyiben a Vidi a BL-ben vagy az El-ben csoportkörbe jutna, az alaposan felverné Nego árát. A jobbszélsőként és jobbhátvédként bevethető játékos pedig felkeltheti a topligás csapatok figyelmét is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes fordulat: megtalálhatják a Loch Ness-i szörnyet

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

mandiner.hu

Orbán Viktor felszólalt az Európai Parlamentben – mutatjuk a részleteket!

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda

OLDALVONAL

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok