Létrehozva: 2018.06.12.

Ez komoly? Ijesztő, mit fotózott a holdfényben a 11 éves kislány

Épp a szüleivel nyaralt, amikor megpillantotta azt, amirõl eddig a tudósok is csak félve suttogtak.

A 11 éves Natalie Hodgson épp szüleivel lazított Skóciában, amikor egy furcsa, semmihez sem hasonlítható teremtményt vett észre a vízben. Biztos, ami biztos, lefotózta, bár az csak később derült ki, hogy pontosan mi lehetett az - írta a Mirror.

A tudósok szerint ugyanis a kislány nem mást örökített meg a holdfényben, mint a hírhedt Loch Ness-i szörnyet, amiről már évtizedek óta suttognak, és idén állítólag már háromszor is láttak.

A lény az Urquhart Bay nevű öbölben tűnt fel, és néhány másodpercig mozdulatlanul lebegett a vízen, majd nyomtalanul eltűnt.

Az esetet jelentették a szörny felkutatására vállalkozó kutatóknak is. Vezetőjük, az új-zélandi Neil Gemmell még nem biztos benne, hogy tényleg Nessie-t látta a 11 éves gyerek, vizsgálatot indítottak az ügyben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

vg.hu

Pontokba szedtük, milyen lesz a kalauz nélküli MÁV – készülhetünk újdonságokra bőven

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Figyelmeztet a jós: még ma megtörténik az elképzelhetetlen

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba