Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.12.24.

Kiderült az igazság: Így karácsonyoznak Liptai Claudiáék

Már egy hónapja feldíszítette a házat, idõben belekezdett a bonbon gyártásba is. Liptai Claudia imádja a karácsonyt.

Liptai Claudia a legjobb példa arra, hogy bármi megtörténhet az ember életében, csak nem szabad feladni. 2010-ben elvált és azután sokáig nem volt szerencséje a szerelemben.

Éveken át a karácsonyt is egyedül ünnepelte, barátai segítették át az ünnepen. Hiába volt mellette Panka lánya, valahogy mindig hiányzott egy társ az életéből. Akkoriban még így nyilatkozott Liptai Claudia:

 "Az egyedüllét nagyon rossz karácsonykor. Az ünnep érzése nekem: sok ember együtt. És mivel valahogy mindig úgy alakul, hogy engem kirúgnak, vagy én kirúgok valakit, mindig egyedül vagyok karácsonykor, ezért nekem bevett szokásaim vannak. Nagy baráti körben ünnepelem a karácsonyt, ahol gyerekek vannak, ahol Panka is jól érzi magát. Fontos, hogy zsivaj legyen, ne csönd” – mondta Claudia, akivel az elmúlt három évben megfordult a világ.

Találkozott Pataki Ádám cukrászmesterrel, akitől egy tündéri kisfia született, majd idén nyáron összeházasodtak. Ezzel minden, a karácsony is új értelmet nyert.

Claudia ismét gyermeki lelkesedéssel sürög-forog a konyhában. Már egy hónappal korábban feldíszíti a házat, a cukrászdában is besegít a férjének és alig várja, hogy idén is családtagoktól és barátoktól legyen hangos a ház.

"Biztos van olyan, hogy karácsony cunami. Imádom a karácsonyt, őrülten sokat foglalkozom a karácsonyi előkészületekkel. Otthon kicsinosítottam a házat és a cukrászdában is besegítek Ádámnak, isteni bonbonokat készítettem” – árulta el Claudia, aki karácsonykor semmin nem tudja felhúzni magát, a készülődés minden pillanatát élvezi.

"A legtöbb ember nem szereti az ajándékok utáni hajszát, de én egyszerűen imádom! Nem zavar a tömeg és az sem, ha tolakodás van, mert tudom, hogy a végén egy másik tömegben, a szeretteim körében fogok ülni.

A legtöbben meghitt karácsonyt kívánnak egymásnak, de én pont azt szeretem, amikor otthon mindenki egyszerre beszél az asztalnál. Igazi olaszos hangulat van nálunk. Jókat eszünk, röhögünk, és aztán alszunk, ameddig Marci fiam fel nem ébreszt” – áradozott a műsorvezető, aki az ünnepek alatt végigjárja a rokonságot is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel