Létrehozva: 2015.06.29.

Levetetik a melltartókat a női teniszezőkkel Wimbledonban

Annyira szigorúak az angliai tenisztorna öltözködési szabályai, hogy ha színes egy játékos melltartója, inkább levetetik vele, csak nehogy sérüljön a szervezõk "fehér mániája".

Hétfőn kezdődik a tenisztörténelem egyik legnagyobb múltú viadala, a wimbledoni verseny, ahol szigorú öltözködési szabályokat kell betartaniuk a játékosoknak. Tavaly ez nem mindenkinek sikerült, és ez számos kellemetlen eseményt hozott magával.

A teniszezők csak fehér ruhában játszhatnak, de az sem mindegy, hogy mit viselnek alatta. A múlt évben többen színes melltartót viseltek, ezeket vagy lecseréltették velük, vagy arra kötelezték őket, hogy melltartó nélkül játszanak.

A korábbi wimbledoni bajnok, Pat Cash szerint nevetségessé vált a torna fehér dresszkódja – írta a Mirror. A rendezők egyébként a férfiakat sem kímélik.

Egy férfi játékost behívtak, mert az alsója átütött a nadrágján. Azt mondták, nem viselhet sötét alsót.

Wimledonban mindig nagy figyelmet fordítottak a tradíciókra és a szabályokra. A torna szóvivője azzal védekezett, hogy levélben előre értesítik a teniszezőket a szabályok pontos betartásáról.

Mindig felhívjuk a figyelmüket, hogy csak fehér ruhát viselhetnek.

A sapkáknak, fejpántoknak, kendőknek, csuklószorítóknak, zokniknak és a cipőknek teljesen fehéreknek kell lenniük, maximum egy centiméternyi, egyéb színű díszítő csíkot engedélyeznek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

magyarnemzet.hu

Kiderült, hogy ki lesz a kormánypártok polgármesterjelöltje Salgótarjánban

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

vg.hu

Baltimore-i hídomlás: súlyos problémákat találtak a balesetező hajót üzemeltető cég háza táján

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Ez nagyot szólhat, óriási magyar siker jöhet a párizsi olimpián

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is