Létrehozva: 2016.05.02.

Leszbikus kalandjáról vallott a pucérkodó celebünk

A Viasat3 meztelen párkeresõjében feltûnt Kloé szerint minden egyszerûbb lenne, ha a saját neméhez vonzódna. Éppen ezért ágyba bújt egy másik nõvel.

Az Ádám keresi Évát című reality dögös szereplője már több éve szingli, előző kapcsolata ugyanis tragikus módon végződött.

Kloé azóta nem is talál magának megfelelő társat, amiért leginkább az egész férfitársadalmat teszi felelőssé. Ezért még egy szokatlan próbának is alávette magát, hátha nem is a pasikhoz vonzódik.

Nem volt egyéjszakás kalandom sem, nem tudom elképzelni. Na jó, egyszer volt, kipróbáltam a szexet egy lánnyal is.

"Reménykedtem, hogy leszbikus vagyok, akkor minden könnyebb lenne, de sajnos nem vagyok az" - jelentette ki a DJ lány, akiről első ránézésre nem a házitündér szó jut az eszünkbe. Pedig elmondása szerint szerelmesen mindent megtesz egy férfiért.

"Elég erős egyéniség vagyok, de ha nincs mellettem egy erős férfi, akkor mindenféle dologba belevágok... mint például ez a meztelen párkereső. Ha viszont van mellettem egy erős pár, akkor házitündér, kiscica tudok lenni mellette. Két véglet van bennem" - árulta el sok pasi álomnője, majd hozzátette, inkább van egyedül, mint egy kihűlt kapcsolatban.

Ha már nem tudok adni, ha megállt a dolog, akkor lépni kell, és nem maradok valaki mellett csak azért, hogy ne legyek egyedül.

"Huszonnyolc éves vagyok, ráérek. Ha találok együttélésre alkalmas férfit, akkor jó, de amúgy úgy élek, ahogy szeretek" - mondta el az Origónak az olasz tévéshow-kban is feltűnt szőkeség.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét