Létrehozva: 2018.11.20.

Laky Zsuzsi férje farag férfit Aurelióból

Különleges kapcsolat alakult ki A legbátrabb páros két legkülönbözõbb versenyzõje között. A mindig hangos, heves vérmérsékletû Aurelio elsõ ránézésre szöges ellentéte a kimért és megfontolt Dietz Gusztávnak. Õk ketten mégis fontos szerepet töltenek be egymás életében.

A nézők már A legbátrabb páros első adásában is láthatták, hogy  Aurelio és a Cápa becenevű Dietz Gusztáv tűz és víz.

A 27 éves reality-sztár és a 39 éves MMA-edző szöges ellentétei egymásnak, mégis úgy alakult, hogy a műsor forgatásának befejezése óta tartják egymással a kapcsolatot.

"Az elején tartottam Aureliótól, Zsuzsi fel is készített arra, hogy elég hangos gyerek. Bevallom, korábban nem követtem a tévés pályafutását, így nem tudtam, mire számíthatok, de valóban, az első perctől kezdve kiderült, hogy a feleségemnek igaza volt. Aurelio folyton azt hangoztatta, hogy ő milyen nagy bajnok, amin a többiek csak mosolyogtak. Én viszont nem tudtam megállni, hogy ne mondjam meg neki: ha tényleg annyira menőnek érzi magát, akkor bizonyítsa is be, ne csak a szája járjon!" - avatta be a %RIPOST% olvasóit a részletekbe Guszti, aki azt is elmondta, hogy pozitívan csalódott Aurelióban.

"Megkedveltem őt, nagyon nagy szíve van, jó gyerek, csak nehezen dolgozta fel a népszerűséget, és nem tanította meg senki viselkedni. Úgy gondolom, sokat változhat még az előnyére, és szerintem erre neki is van igénye. Próbálom segíteni őt, hogy túlnőjön magán, és kiléphessen a való világos szerepéből. El is jött hozzám nemrégiben egy edzésre, amin meglepően jól teljesített. Sokkal kevesebbet vártam tőle, de ott csendben maradt és koncentrált. Ennek a gyereknek megfelelő irányokat kell adni, amiket nem kapott meg korábban. A rossz beidegződéseit pedig sürgősen el kell felejtenie, majd én férfit faragok belőle."

Guszti úgy érzi, jó úton haladnak pártfogoltjával, így könnyen lehet, hogy a közönség hamarosan egy teljesen új Aureliót ismerhet meg.

"Ha nem linkeskedi el, akkor számíthat rám. A köztünk lévő kapcsolatot egyelőre mentor-mentorált viszonynak nevezném, az pedig idővel kiderül, hogy ezzel a lehetőséggel ő él-e majd hosszútávon is. Ha igen, akkor barátság is kialakulhat köztünk. Nekem egyébként nincs igényem arra, hogy valakit terelgessek, de neki szívesen segítek, remélem, sikerül is" - fogalmazott az edző.

Aurelio a %RIPOST%-nak szintén elismerően beszélt Laky Zsuzsi férjéről.

"Nagyon örülök, hogy megismerhettem Gusztit! Amikor először találkoztunk, már akkor láttam, hogy ő egy tiszteletreméltó férfi. Miután beszélgettünk, és megismertem az élettörténetét, sok közös pontot fedeztem fel. Az ilyen emberek tanácsait meg szoktam fogadni. Mentoromként és barátomként szeretem őt" - mondta el boldogan Aurelio.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle